Login: Jelszó:

2006-09-03

Az 1-4 helyett...

S@ti. Még senki sem szólt hozzá.

... 16-10! Ennyire vertük meg ugyanis a horvátokat vízilabdában tegnap.

No persze mégis a norvégmeccs volt a viccesebb, főleg a közvetítés szokásos "minősége" miatt. Az elején jól beharangozták, hogy "Új csapat épül az új szövetségi kapitány kezei alatt", Flóri jól bemondta, hogy "Most végre az történik, ami az utóbbi két évben nem", azaz egy félmondatban bravúrosan negligálta Lothar MatthÄ?¤us tevékenységét, akinek egyébiránt a cipőfűzőjéhez sem érhetne hozzá. A meccs valahol már itt eldőlt.

Az első gólról sokaknak Gyepes Gábor horvátok elleni hibája jutott eszébe két évvel ezelőttről, és biztos nekem is az jutott volna eszembe, ha emlékeztem volna rá. De itt tapasztaltam meg újra, hogy mennyire hihetetlenül hasznos képessége agyunknak a felejtés. (0-1)

A második gólnál Király gurította ki balra a labdát, amivel a védő kerek két másodpercig szerencsétlenkedett, mire Strömstad megszabadította a nézőket a szenvedésüktől egy időre, és végre focit mutatott be vele. Ezt a jelenetet, ha nagyon akarnám, most bedigizhetném, feltölthetném és belinkelhetném ide, de nem teszem. (0-2)

A harmadik gól egy gyönyörű, Van Basten szellemét idéző találat volt Pedersentől. Dárdai meg lemaradt, mint magyar védő a bolgár fejesről. (0-3)

A negyedik gól Király Gábor óriási kapushibája révén született, már csak azt nem értem, hogy Solskjaer miért nyilatkozta a meccs végén, hogy "A magyarok kemény ellenfelek voltak"? érthetetlen. (0-4)

Ja, meg volt itt egy valószínűleg szánalomból megadott tizenegyesünk, amikor Torghelle feldobta magát Gera szélről bepasszolt labdája után. Teljesen egyértelmű volt, hogy akkor lett volna valóban büntető, ha összezárnak előtte, de hozzá sem értek. Gera biztos lábbal varrta be a jobb alsóba, de ennek valahogy már senki nem tudott örülni... (1-4)

A meccs végén Flóri azzal foglalta össze a pályán történteket, hogy "A norvégok nem csináltak semmit, mégis megnyerték a mérkőzést"(amire én csak annyit tudok most mondani hirtelen, hogy a magyarok se csináltak semmit, ők mégse nyerték meg a mérkőzést), Kokó meg már a Szusza Ferenc stúdióban látta a meccset. Mondjuk ez az elszólás még hiteles is lehetett volna, mert néha valóban úgy álldogáltak a fiúk, mint valami reklámfilm-forgatáson. Azért csak sikerült kimondani a stadion szót. Ahogy Nfol mondotta: "Kokó megküzd a stadion szóval és a harmadik menetben győz". Ezt meg azért nem rakom ide audiovizuális formában, mert pont akkor kezdett el beszaggatni a UPC-n a kép, amikor a stúdióelemzésre került a sor, meg egyébként sincs most ehhez kedvem.

A második gólról most olvasom a leírást az Index cikkében, ide is idézem:

Újabb negyedóra elég volt azonban az újabb norvég gólhoz. Igaz, ehhez is védelmi hiba kellett, ezúttal Király Gábor hagyott ki. Egy norvég szabálytalanság után gyorsan akarta elvégezni a szabadrúgást, ez sajnos sikerült is neki, mert oldalra passzolt, Lőwhöz, akit meglepett a gyors Strömstad, elvette tőle a labdát és a gyakorlatilag ismét üres kapuba helyezte a labdát.

Nos, ez nagyon jól hangzik, csak kicsit nem így volt... Lőw átvenni sem tudta a labdát, a mozgásán úgy tűnt, fel se fogta, hogy egyáltalán mi gurult hozzá, Strömstad pedig teljes két másodpercig tanulmányozta a helyzetet, mire úgy döntött, hogy ettől a játékostól elvenni a labdát körülbelül annyira lesz nehéz, mint amennyire Solskjaernak volt nehéz begurítani az elsőt.

Az Indexen nyílt a meccs után egy olyan topic, hogy "Betiltani a magyar focit!", de nekem jobb ötletem van: kitiltani kéne inkább - a nemzetközi porondról.

Most annak kéne következnie, hogy pontról pontra elemzem az összes gyönyörűszép magyar gólt, amiket a horvátok elleni meccsen követtek el Kásásék, de azért nem teszem, mert ők anélkül is tudnak játszani, hogy valaki hülyeségeket nyilatkozna róluk. Ma fél ötkor és fél hétkor lesz meccs (női és férfi), mindenki nézze azt és felejtse el a focit.

Now Playing: Three Drives on a Vinyl - Greece 2000
Ez a szám tiszta nyáááááááááááááááááááááár! Holnap pedig tantárgyfelvétel reggel nyolctól, előre örülök, hogy milyen jó lesz felkelni és kalapálni az entert...

Komment-link

2006-09-04

Igen, ilyen elcsépelt címmel ünneplem a blog első évfordulóját, de reggel 8 óta már fent vagyok (hűűűűűűűűhaaaaaaaaa), és a tárgyfelvételbe meg általában is majdnem bele lehet őrülni. Szóval mentségeim azok vannak...

Mondanivalóm viszont nem sok, már ha azt nézzük, hogy egy év, meg évforduló, meg ilyesmik. Hát igen, eltelt egy év, itt van ez a blog már azóta, és vissza lehet olvasni, hogy milyen. Úgy körülbelül ennyit tudok elmondani. Ja, és ez a 147. post.

Na, azért két dolog hátravan. Ugye ilyenkor, mikor itt valamiféle évforduló van, akkor én mindenféle statisztikákat szoktam készíteni, és ez most sincs másképpen. Most azt találtam ki, hogy azt közlöm, hogy az egyes évszakokban mennyit írtam. Kreatív, nemde? Íme:

Ősz: 55 post
Tél: 34 post
Tavasz: 27 post
Nyár: 30 post

Ez a post nincs benne a számolásban, és az idei ősz eddigi postjait is a nyárhoz számoltam. Most pedig szakkommentár következik:

Ebből most az látszik, hogy S@ti ősszel 55 bejegyzést írt, télen 34-et, tavasszal 27-et és nyáron 30-at.

Köszönjük, Flóri.

Van még egy adósságom az egy éves évforduló kapcsán, Ninja kérésére ezt most törleszteném. Tavaly nem írtam bele a blogba azt, amikor ott álltunk a TO előtt, bőven nyitás előtt, merthogy mi elsők akartunk lenni, és odajött két elsős srác (sidenote Ninjának: azóta se láttuk őket sehol!), és egyszerűen megpróbáltak benyitni. Mikor nem nyílt az ajtó, az egyik rángatta kicsit a kilincset, majd a következő szállóige hangzott el:

"Na, mi a f*sz van ezzel az intézettel?"

Ninjának azóta is nagy kedvence ez a mondat, és bár neki nem szokása idézgetni (nem úgy, mint nekem...), ő mégis sokszor előhozza ezt, és addig-addig erősködött, hogy milyen kár volt nemmegírni tavaly, hogy megígértem neki nemrég, hogy majd az egyéves évfordulón beírom. és most beírtam. De Ninja, ha erre nem kommentálsz, akkor lerendezzük Tekken 3-ban... :-)

Ma találkoztam legújabb hűséges olvasómmal, aki meglepett azzal, hogy ma rámért. Ez alkalomból pedig tanúja lehetett annak, hogy veszek egy USB-hosszabbítókábelt. Az eladó srác kimondta, hogy 600 Ft, én elmormoltam, hogy 150-re számítottam, és nem vettem észre az egyértelműen adódó szituációt, amit legújabb hűséges olvasóm azonnal le is csapott, ugyanis ő mondta azt a boltból kilépve, hogy "Most már van rákellenszerünk", és először nekem le se esett, hogy mire gondolhat, de aztán mégiscsak.

Now Playing: Franz Ferdinand - Tell Her Tonight

Komment-link

2006-09-11

Lezajlott a 2006-os gólyatábor, és én csak most jutottam úgy géphez, hogy rávisz a lélek a blogírásra. Például tegnap este is jutottam géphez, de akkor inkább Duke Nukem Manhattan Projectet játszottam blogírás helyett, ami egy kváziháromdés platformjáték egyébiránt. Még egyébirántabb pedig, egyik nap délután is jutottam géphez, de akkor meg House M.D.-t néztem, amire nemrég kaptam rá. Tegyetek így ti is. Ninjánál már ott az első szezon, hamarosan Eránál is ott lesz, meg birgénél is. Nfol már korábban rákapott. Szóval terjed ez, terjed... A cím is ebből a sorozatból van: a differenciáldiagnózis az a folyamat, melynek során Dr. House felírja egy fehér táblára a tüneteket, a munkatársai próbálkoznak mondani valamiket, aztán a végén House-nak lesz igaza. Tulajdonképpen az egész sorozat is ennyiből áll, de elképesztően szórakoztató.

Gondban vagyok, mert nem tudok kiakasztó dolgokat írni az új elsősökről... Pedig a gólyatábor előtt már úgy rákészültem, hogy most segítőként majd átélem ezeket az elképesztően stresszelő és idegfeszültséggel teli pillanatokat, amikről a blog indulásakor volt szó, de nem. Az új elsősök nem voltak nyavajgósak, nem fáradtak el hirtelen és nem kérdeztek hülyeségeket.

Az első napon a Semmelweis úti kollégiumba voltunk Ninjával beosztva, hogy kísérjük be az ide költöző kommunikációsokat, vegyük fel az adataikat, vigyük fel a csomagjaikat, etc. Aztán este következett a tankörünkkel való megismerkedési est, amin végülis nem ismerkedtünk meg senkivel. A saját tankörünkből teljes biztonsággal még most is csak egy-két embert ismernék meg, szóval jól odafigyeltem :-)

Másnap a "csónakház" nevezetű eseményre kerül sor értelemszerűen a csónakházban. Illetve -nál... Mindegy. Ezt úgy kell elképzelni, hogy van egy nagy tér, ahol mindenki nyüzsög, közben két hangfalból ütemesen árad ugyanaz a vérgyász ((c) by Nfol) zene, mint ami a RockMenzán, aztán egy idő után a sok ember rájön, hogy nem igazán tudnak ennyien együtt semmit csinálni, akkor gyorsan kitalálják, hogy legyen valami vetélkedő, aztán annak is vége és marad a semmi. Namost erről lemaradtam, mivel sikerült megtalálnom az egyik lányt, akit beköltöztettünk előző nap (az ő szobájukhoz külön kellett kulcsot gyártani oly módon, hogy a pótkulcsot lemásoltattuk), meg ott volt vele egy srác, és velük beszélgettünk egész éjszaka, amígnem hajnali egy felé közelítve úgy döntöttünk, hogy megyünk. Időközben Ninja kifejtette a "Milyen az a Soxak?" kérdésre, hogy "Ugyanez, csak nappal"...

A Soxak vetélkedő pedig tegnap volt, és tényleg majdnem ugyanaz volt, mint a csónakház, de volt egy óriási különbség: igazi zene volt, nem RockMenza féle fertelmek!!! Először hallottam ezen a főiskolán zenét!!!!!!!!! ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!! Erával azonnal petíciót akartunk írni, hogy az a srác legyen a DJ a menzán, aki a Soxakon szolgáltatta a zenét. Volt például a Kosheentól a Wish!!! ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!! Még mindig nem tértem magamhoz...

és elérkeztünk a mai naphoz, amikoris két óránk lett volna, de nem volt, és én poénból magamon hagytam az első hétre a gólyatáboros karszalagot. és most is úgy gépelek, hogy még rajtam van. Ezzel is bővült legalább a Kulisszatitkok rovat...

Most pedig megyek végre UT-zni, folytatni a DNMP-t, meg tovább nézni a Dr. House-t. Már hiányzott...

Now Playing: Coldplay - Low

Komment-link (mostantól nem új ablakban nyílik, birge kérésére)

2006-09-13

S@ti ma estétől kezdve meghatározhatatlan ideig minimálwindowsról van jelen a neten, ugyanis a rendszervinyója úgy néz ki, meghalt. S@ti most egy kicsit átment Nfolba, mert éppen harmadik személyben ír saját magáról, de ez a jelen helyzetben tökéletesen érthető, bocsássuk meg neki.

Történt egyszer, hogy S@ti letöltötte a Quantum Leap című zseniális sorozat második évadját. Ezt az Azureus nevű programmal átlagban 4 KB/sec-os letöltési sebességgel másfél hónap alatt sikerült abszolválnia. Tegnapelőtt.

Tegnap S@ti hazaér, bekapcsolja a gépet, amiről ugyan tudta, hogy előzőleg szabálytalanul állította le, de azt gondolta, ennek nem lesz komoly következménye. Nagyot tévedett azonban, ugyanis bekapcsolás után szegénynek a gépe bootolás helyett az "UNMOUNTABLE_BOOT_VOLUME" nevű igen népszerű hibaüzenettel örvendeztette meg S@tit, aki már majdnem úgy döntött, hogy formázni fog, amikoris eszébe jutott a másfél hónap és másképp döntött.

Ma lett ideje S@tinak arra, hogy kitalálja azt a megoldást, hogy a vinyót elviszi hű cimborájához, Ninjához, és majd nála megpróbálják bebootoltatni a sérültet. Ugyanis S@ti, okos gyerek révén, rákeresett az iskolában az interneten erre a hibaüzenetre. A jelenségre három okot talált, amelyek közül az egyik egyáltalán nem lehetett igaz, a második esetében elromlott a vinyó teljesen, a harmadik pedig azt a lehetőséget csillantotta fel S@ti előtt, hogy csak a fájlrendszer passzolta a további működést - ilyenkor elképzelhető ugyanis, hogy bizonyos esetekben egy másik gépről sikerül működésre bírni a pórul járt adathordozót és akkor a másfél hónapnyi letöltés sem megy kárba és Ninjánál ki lehet írni DVD-re az adatokat. Mindeközben S@ti sűrűn hálálkodott az égnek, hogy nem a másik vinyó szállt el, amin nem csak letöltések vannak, hanem pótolhatatlan, illetve nagyon nehezen újra beszerezhető adatok is.

Ezérthát S@ti összepakolt egy halom DVD-t a holnapi akcióhoz, majd elővette 2002 októbere óta hűséges társát, a 30 GB-os Maxtor vinyót, beszerelte, majd kellemes meghökkenéssel tapasztalta, hogy betölt a Windows. Ugyanis a vinyón volt rendszer, ami ráadásul annyira nem is minimálwindows, mint ahogy azt először gondolta. Úgyhogy S@ti most a lehetőségekhez képest egész kellemes körülmények között tud blogot írni, ráadásul a House M.D. S2-t is tudja folytatni, mivel azt pont kiírta DVD-re, mielőtt megtörtént a baj...

Now Playing: Daft Punk - Face to Face
Mivel a zenék is a másik vinyón voltak, S@ti ajkairól újabb hálálkodó szavak röppennek fel az égbolt irányába, mivel veszettmód örül annak, hogy a teljes playlistjét sikerült retrieve-elnie.

Komment-link

2006-09-20

Mostanában hosszú kihagyások lesznek a blogban, mivel kicsit besűrűsödött az órarendem az előző félévekhez képest, és egyre többször kapom azon magam, hogy fél tizenkettőkor érek haza, és még egy FlatOut 2 versenyt sincs kedvem lenyomni, annyira fáradt vagyok. Pedig a Derby class versenysorozatait már mind végigcsináltam, most készülök váltani a Race kategóriára - ha eljutok odáig...

A blogírásig például most eljutottam, de ez evidens, ha ezt olvassátok. Ilyen evidenciákból mostanában nem volt hiány. Például mostanában is rákényszerültem valamilyen szinten (kényszer egyébként nincs, de ez egy másik evidencia :-)), hogy tévét nézzek. Na, ennek megint nem lett jó vége (ez is evidencia...), mivel egy, a tüntetések és az utcai harcok során a rendőrség munkáját értékelő "szakértő" azt találta mondani két és fél perces körmondatával, hogy "A rendbontókat meg kell fékezni!". Háááááát, ha ők mondják... Komolyan mondom, erről már tényleg tévévetélkedőt kéne szervezni (oda is való az ilyen), amire mindenki nevezhet, aki mindent tud, ami teljesen nyilvánvaló (evidens). Ez az ötlet egyébként a Waczak Szálló egyik részéből származik, nem pont így ugyan, de ezt nem lehetett kihagyni.

A winchesterprobléma egyébként magától megoldódott, most változatlan formában működik a rendszerem, még csak helyreállító telepítést sem kellett végezni rajta. érthetetlen...

Végignéztem a House M.D. második szezonját is, amely talán egy kicsit gyengébbre sikerült, mint az első, de az utolsó rész határozottan kellemes volt...

SPOILER-veszély, továbbolvasás csak saját felelősségre!!!


én szóltam!


De tényleg!



... tehát nekem az Egy csodálatos elme című film jutott róla eszembe, pontosabban az, hogy azt a filmet kellett volna így megcsinálni. Mivelhogy azt a filmet anno az egekig hype-olták, hogy milyen zseniális ötlet, hogy a nagy matematikus logikát használva lesz úrrá hallucinációin. Na, ehhez képest egy mondat volt a filmben arról, hogy a képzelt emberek nem öregszenek, ezért nem valódiak. és ennyi! Ez volt a beharangozott "nagy küzdelem" meg "brilliáns logika".
A House S2 utolsó epizódja viszont elég korrektül ki volt bontva, és volt benne logika is, amint kedvenc (?) doktorunk saját elméjének termékeivel küzd, közben meg apró jelekből rájön, hogy mi az a Mátrix. Teljesen korrekt, bár örök kritikus szemléletem nem hagy nyugodni, és azt mondatja velem, hogy még ezt is lehetett volna tovább bontogatni, még több apró részlettel, még több belső drámával. De hát ez van. Fellépett a DH-effektus itt is: S3-at akarooooooook...


SPOILER-veszély vége - továbbolvasás ugyan szintén saját felelősségre, de ez már csak a szokásos...

Keretes szerkezetünk teljessé tétele érdekében térjünk vissza az elejére: nem tudom, milyen időközönként tudok frissíteni, tehát kéretik türelmesnek lenni, az idő úgyis csak illúzió, nekem meg sok a dolgom, többek között a kreatív igazgatói ülések fonalát is igyekszem felvenni :-) Egyelőre ez a folyamat is evidensen az AS-szabvány szerint működik (Ahogy Sikerül).

Now Playing: The Crystal Method - Roboslut
Merthát ez is evidens. Bár nem, de mindegy :-)

Komment-link

2006-09-24

Igen, most tanúi lehettek annak, hogy ebben a blogban is szó lesz az országban uralkodó helyzetről, azaz a tüntetésekről, utcai zavargásokról, meg egyéb kellemetlen satöbbikről.

Ezen eset kapcsán (is) megtudhattuk a szóvivőktől és politikusoktól, hogy hogyan lehet hosszú körmondatokban semmit mondani úgy, hogy mindvégig fenntartjuk a látszatát annak, hogy mondtunk valamit, hovatovább, az a mondanivalónk valami olyan elképesztően újszerű és okos volt, hogy nem is értjük, miért is nem mi vagyunk a miniszterelnök. Kivétel ez alól az az eset, amikor a miniszterelnök mondja a semmit, mert akkor ő az elhangzott mondat után sokat sejtetően bólogat, hogy "Ugye, ugye...".

Nfol-blogreakció jön:

és most az jutott eszembe, amikor S@ti és én közösen néztük valamelyik vasárnap este az "A szólás szabadsága" című műsort az m1-en, amelyben mindenki Ferije magából majdnem kivetkőzve válaszolt a riporter direkt bulvárosra vett kérdéseire. Na, a felvételen is körülbelül ilyen a hangnem. Mit is állapítottunk meg akkor, S@ti...?

Máris mondom, máris mondom... (logot visszakeres) Nézzükcsak, aszondjahogy:

[21:06:45] S@ti: hát ez durva túlzás volt
[21:06:56] S@ti: "Miniszterelnök úr, köszönöm, hogy válaszolt a
kérdéseimre"
[21:06:58] S@ti: hát nem válaszolt...
[21:07:51] Nfol: nem hát


Ezt állapítottuk meg, és a következő sorban már tértünk is át más témára. Egyébként, ha már ennél a logrészletnél tartunk, a beszélgetés így kezdődött:

[20:30:40] S@ti: üdv
[20:30:46] S@ti: Dancefloor Charts megy az MTV-n
[20:30:55] S@ti: Justin Timberlake - Sexyback című száma a 4.
[20:31:10] S@ti: összehozott egy gyenge ütemet, és azt loopolja az
egész szám alatt
[20:31:14] S@ti: és ezzel negyedik helyet ér el
[20:31:18] S@ti: hát congratulations
[20:31:20] S@ti: :S
[20:31:23] Nfol: üdv
[20:31:37] Nfol: legalább elért vele valamit
[20:31:43] Nfol: és nem kapott négy gólt
[20:31:50] Nfol: hazai pályán


De most már kíméletes leszek az Nfol-S@ti logok adagolásával, tehát ebben a bejegyzésben nem lesz több.

Lesz viszont retorika még egy kicsit, ugyanis Áder Jánosnak a tévében sikerült megmutatnia, hogy néha az is baj, ha mondunk valamit. Főleg akkor baj, hogyha amit mondunk az valami olyan bődületes nagy hülyeség, hogy bekerül a HírTV-n a Kommentár nélkül szekcióba. Hát ez bekerült, szabad nevetni. Sírni is...

Most pedig képek következnek Kitanáról, special thanks to birge, aki kölcsönadta a kameráját hétvégére. Persze nem ebből a célból, de én gátlástalanul felhasználtam arra is, hogy felvegyem a macskámat :D









Az utolsó képen a háttérben látható virágok petúniák. Ezt most külön a kreatív igazgató kedvéért írtam ide, mert ő bizonytalan időn belül (ahogy az nála lenni szokott :-)) meg fogja érteni, hogy miért tartottam fontosnak ezt a tényt kiemelni.

Now Playing: The Crystal Method - Now is the Time

Komment-link

2006-09-27

A mai postban betekinthettek kicsit főiskolai mindennapjaimba. Behind the Scenes formában nem, de amennyire igen, az is elég lesz ahhoz, hogy... mindenki másképp reagáljon, mivel ez személyfüggő ugyebár (kezdem felvenni a fonalat...). Ez most egy real-time mondat, ugyanis nem tudom, pontosan mit fogok még írni ebben a bejegyzésben.

Reggel-hajnalban, 6:10-kor keltem, azonnal konstatálva, hogy a nátha középső stádiumába érkeztem, azaz elértem a csúcspontot és ma számíthatok a leghevesebb támadásokra. Előrelátó blogger révén szedelőzködés közben tökre random módon találtam egy recently kinyitott 100-as csomag cébéaa zsepit, amiből hatvanat leválasztottam, hogy azok itthon maradnak, mertazért 40-nél több csak nem kell. Ahogy az einstand megtörtént, tudatosult bennem, hogy dejó, pont ma van a legtöbb órám, és dejó, pont ma ülünk három órán (háromszor másfél!) keresztül ugyanabban a teremben, mert pont ott lesznek az óráink. Megembereltem kicsit magam és valahogy sikerült annyira felajznom (felajzanom...?) az idegrendszeremet, hogy egész jól oda tudtam figyelni az első kettőre (Az EU Intézményei, EU jog és jogharmonizáció), és csak a harmadiknál fogytam el, de akkor nagyon.

A Művelődésgazdaságtan óra egyébként is egy elég pszichedelikus élmény minden alkalommal, mert a tanárnő eleve legalább hét vonással hangosabban "mondja" az anyagot a Volume skálán, mint ahogy azt egy egészséges ember el tudná viselni. Ehhez vegyük még hozzá, hogy egy órán minimum hatvanszor (ma 65-öt számoltunk) mondja el a "történet" szót, és így nagyjából talán képet alkothatunk erről az eseményről. Ma viszont ezen az órán jutottam el odáig, hogy az óra folyamán végig egy-két percekre belesüllyedtem egy "nézek ki a fejemből és nem értek egy szót se, néha még azt sem, hogy történet"-jellegű állapotba. Közben folyamatosan fújtam az orromat, az otthonról hozott 40 db zsepiből az óra végére maradt 6, szóval a mondatok nagy részére már csak emiatt se tudtam figyelni.

Mindezek ellenére nagyjából tudom, miről szólt az óra: megemlítettünk egydimenziós embereket, fogyasztói társadalmat és szűk pékeket. Ez utóbbiakról később. A tanárnő szerint a fogyasztói társadalomnak pont az egyén a középpontja, és nem a cégek mondják meg, hogy mire van szüksége az embereknek, hanem maguk találják ki. Hááát... Voltam olyan elmeállapotban még azért, hogy magamban ellenvéleményt nyilvánítsak, mivelhogy a mai világban pont az megy, hogy a cégek próbálják sulykolni mindenkibe, hogy igen, ez az, erre van szükséged, és pont hogy tömegesedik az egész az egyéniesedés helyett. Persze a kreativitás nem tűnt el, köszöni az, jól van, csak nem az a jellemző a piacra, és ha már úgy beszélgetünk erről az egészről, hogy az embereket is elnagyoljuk fogyasztókká (magyarul: zombi :-)), akkor nem értem, hogy jön össze ez az egész.

és elhangzott az az idézet, aminek a része a cím is. A teljes idézet így hangzik: "Ha valaki egyre szűkebben csak pék...". Hogy mire volt példa, nem tudom, de az egyre szűkebben pék fogalmát nem úgy kell érteni, hogy tegnap még sütött zsömlét és kiflit is, ma meg már csak zsömlét és kenyeret és holnap meg már csak kenyeret - nem. A következő mondatban valami olyasmi szerepelt, hogy "... és nem tud énekelni, csak pék", tehát ezek szerint régen még úgy volt, hogy egy kenyérvásárlás még akár egy óráig is eltartott, mert a pék elénekelt a vásárlónak egy egész albumot, aztán később már csak három-négy számot adott elő, aztán eljutottunk a mai állapotig. Pedig a progresszió sokkal logikusabb lett volna úgy, ha ma teszemazt CD-t árusítanának a pékáru-boltokban, ezzel megvalósulhatna az árukapcsolás is. Esetleg fordítva is elképzelhető, hogyha a KoRn nyitna egy pékséget, Jontól vehetnénk kenyeret, és ha elég korán érkezünk, talán még egy live performanszra is kapható lenne. Hú, de belegondoltam most ebbe: ha lenne Dunaújvárosban ilyen, mondjuk szerdánként biztos, hogy a Twistet kérném tőle, hogy adja elő. Az az egész napra erőt adna :-)

Még nem említettem, hogy a főiskola tegnap átadott "A"-épületében milyen frankó kis iMac gépek találhatók a 24-es (véletlen!) teremben, amikkel kicsit dolgoztunk az előző gyakorlati órán (ami már végre tényleg gyakorlati volt...), így némi fogalmat tudtam magamnak alkotni a MacOS-ról és az Apple-ről úgy általában.

Szemre tetszetős gépek, bár az egér designjával nem vagyok kibékülve. A billentyűzet meglepően nehéz ahhoz képest, amilyen könnyűnek tűnik, de nagyon szép, és nagyon jó ötlet a hátsó oldalán szerepeltetni egy USB-portot, ahová sokkal egyszerűbb bedugni a pendrive-ot, mintha a monitor hátoldalán kéne vakon matatni - ráadásul úgy nem is látszik rajta a LED, hogy dolgozik-e még. Az ismerkedést úgy kezdtük, hogy elindítottuk a Photo Booth nevű programot, amivel csodálatos dolgokat lehet csinálni, a bejegyzés végén meglátjátok (már aki rá mer majd kattintani a linkre :-)). Miután ezzel kiszórakoztuk magunkat (én még korántsem, de csak 5 perc volt rá...), elindítottuk az iMovie nevű programot, amivel egy pár perces bemutatkozó filmet kellett készítenünk. Illetve a határozott utasítás csak annyiról szólt, hogy egypár klipet vegyünk fel magunkról, amiket aztán tudunk effektezve összefűzni meg ilyenek. én próbáltam művészfilmesre venni a figurát és egymástól totál független, valamint külön-külön is és egymás kontextusában egyaránt totál értelmetlen és értelmezhetetlen szegmenseket alkottam. Ezt egyszer lehet, hogy feltöltöm a YouTube-ra - még gondolkodom, hogy érdemel-e ekkora csapást az emberiség.

Az első, ami szembetűnt a gép működésével kapcsolatban (nemhiába vagyok UT-s :-)), hogy az egér érzékenysége borzalmasan kicsi, óra végén meg is kérdeztem, hogy át lehet-e állítani, de a "lehet, hogy neked nincs jogod hozzá" válasz nem hangzott túl bizalomgerjesztően. A MacOS egész szép stílust használ alapból, az alkalmazások ablakainak felépítése a QuickTime-ra emlékeztet (nemhiába persze), ami alapból nem gondoltam, hogy jó pont lesz, de abban a környezetben nem tűnik fel. Jó pont persze ettől nem lett, de rossz sem. Egy korrekt fájlkezelő nagyon hiányzik a rendszerből (vagy csak nekem nem mutatták meg, hol van), ugyanis az asztalon jelent meg a bedugott pendrive és a "Macintosh HD" ikont kellett ahhoz használni, hogy egyikről a másikra tudjak másolni. Végülis csak pár képet és a videót kellett átmásolni, de a Sajátgép-szerű ablakoktól, amelyekkel a műveleteket végezni kellett, nem voltam elájulva. érdekes, hogy a bezárás, kis méret és az átméretezés gombok a bal oldalon helyezkednek el, de pillanatok alatt meg lehet szokni. Az is szembeötlő, hogy a kis méret van középen, azzal kell száműzni az éppen nem használt alkalmazást a tálcára. Apropó, tálca: a futó programok a parancsikonok mellé sorakoznak fel, ami kezdetben kicsit zavaró volt. A kis méretbe parancsolt ablak engedelmesen leúszik az alsó sávra és az ablak előnézeti képét veszi fel. Ami szerintem hülyeség, mert így még ekkora képernyőn sem lehet látni, hogy mi az, másrészt ha sok olyan program van megnyitva, aminek hasonló a felépítése, akkor ugyanezen okból lehet, hogy nem fogjuk azonnal megtalálni, nekünk mi is kellett. Ha jól vettem ki Nfol írásából, akkor ezt a Vistában is megjelent, csak ott az ALT+Tab váltáskor mutogatja a preview-kat nekünk a rendszer. Szerintem ezt nem volt érdemes átvenni... Ja, és aki az üzembiztonsága miatt dicsőíti az almát, annak csak annyit, hogy nekem kétszer fagyott le az iMovie az óra alatt, pedig a gép tökúj... Szóval vagy a Mac züllött le ennyire ezen a téren, vagy az XP-vel a Microsoft felzárkózott :-)

Most pedig következzen a Photo Boothból egy kép, ami azt demonstrálja, hogy a program képes real-time effekteket végrehajtani (mondjuk az, hogy real-time az pont nem látszik :-)) a kamera lencséje előtt lévő dolgokon (a kamerák bele vannak építve a monitor keretébe felülre, ami tökjó), de most direkt nem látszó képnek teszem be.

Csak erős idegzetűeknek!

A végére pedig két nyavajgás következik:

1. Miéééééééért szórakozik az UW ennyit mostanábaaaaaaaan?
2. Miééééééért nem lehet az egész neten kompetens Prison Break vagy House M.D. háttérképet találniiiiiiiiiiiiiiiááááááááááááááááááááááááááá!!?

Now Playing: The White Stripes - The Hardest Button to Button

Komment-link

Legutóbb

Nfol

Nfol teszthozzászólást villantott.

Nfol

Dicska, a Wendigót is!

Dicska

Nnnna, most jött el a holnap. Huhh, a láncszívű gép biztosan fülembe fog kerülni, és akkor már az Os [...]

S@ti

Akkor REAGÁLJ RÁ :-) Amúgy nyilatkozz a Láncszívű gépről és az Osztva estével-ről is! Meg persze ar [...]

Dicska

Na most erre én REAGÁLOK, de most már biztos nem, mert nagyon hosszú :D. De folytatom, és akkor majd [...]

Dicska

Jujj, de jó, már nagyon várom! :D Azt hiszem, gyorsabb voltál nálam

S@ti

Nálam műkszik tűzrókáról... Neripo???

Dicska

Höhö, csak nálam nem működik a link? A Chrome legalábbis nincs vele köszönő viszonyban. Amúgy csak ó [...]

Nfol

Erről majd írok én is valamikor...

Nfol

Igen, mert annak kell jönnie, lévén a 318 a 316-nál nagyobbak közül a legkisebb. :)

Navigáció

Archívum

RSS hírforrás

Blogring

S@ti blogja a Bloghajtány motort használja, amelyet Nfol készített.

Érvényes XHTML és CSS. A bejegyzésekhez RSS-feed is tartozik, a blog forgalmát a Google Analytics méri. Köszönöm a figyelmet! ©2005-2018 by S@ti, de egyébként PD!