Login: Jelszó:

2007. november 6 kedd

Kicsit megint hosszú volt a reklámszünet, s ez nagyban köszönhető volt annak, hogy az Aurora-Enid66-S@ti koprodukcióban készülő TDK-dolgozat munkálatai lekötötték minden energiámat. Viszont a készítési folyamat során történtek olyan események, amelyekről érdemes beszámolni.

Például arról, hogy a TDK-ra nagyjából a szakdolgozat formai követelményei vonatkoznak. Azaz, négyszeres mélységű alcímezés tilos, tehát 1., 1.1 és 1.1.1 lehet, de 1.1.1.1 már nem. Elképzeltem, ahogy őszes szakállú akadémikusok olvasnának egy olyan dolgozatot, amiben van négyszeres mélységű alcímezés. A beszélgetés valahogy így zajlana:

Őszes szakállú akadémikus 1 (morfondírozva): Ezt nem értem... Megnéznéd nekem, kedves Őszes szakállú akadémikus 2?
Őszes szakállú akadémikus 2: Rendben. (szünet) Sajnos, én sem értem. Hívjuk ide Őszes szakállú akadémikus 3 kollégát, ő biztos tud segíteni!
Őszes szakállú akadémikus 3 (elolvassa): Hát, én ezt nem tudom felfogni. De ne hívjuk ide Őszes szakállú akadémikus 4-et, mert az már túl bonyolult lenne.

Függöny.

A TDK-dolgozat megírásának céljából Enid66 otthonában gyűltünk össze, s kezdtük el az alkotási folyamatot. Mivel az ő gépükön már Vista van, először csodálhattam meg az MS e remekművét testközelből. Három észrevételt tennék a következő sorokban, mert négy az már túl bonyolult lenne.

Először is, az előnézet, mint funkció. A Mac OS-ban ugye már benne van, és ott már kellően le is szedtem a keresztvizet erről a feature-ről, mivel az iMac képernyője hiába akkora, mint egy ház, sajnos még ott sem látszik a gyufásdoboz méretű preview-ből, hogy mi is van a programablakban, mindenképp rá kell kattintani. Ráadásul, a képen szerepel a program logója is, ennyi erővel meg aztán tényleg elég lenne csak az ikon... Amikor hallottam róla, hogy a Vista ezt integrálni fogja (Nfoltól anno), könyörögtem magamban, hogy ne így - és könyörgéseim meghallgattattak! A Vista csak akkor mutat előnézetet, ha rávisszük az egeret a tálcán az elemre. Így ez opcionálissá is válik rögtön, és ez így már tényleg jó. Igaz, mi a TDK írása közben nem tudtuk használni egyáltalán, mert 3 megnyitott Word dokumentum 20*15-ös előnézeti képét földi ember nem különbözteti meg egymástól...

A második észrevétel már designjellegűbb az előzőnél: átlátszó fejlécek. A Vistában az egyes ablakok címsorai szép effekttel sejtetik a mögöttük lévő képernyőtartalmat. Ilyen vizuális csillivillikre tehát nagyon figyelnek, de (és itt jön leheletfinoman a harmadik észrevétel!) nem tudják továbbra sem megoldani, hogy az "tálca elrejtése" funkció ne unja meg egy idő után, és ne szűnjön meg működni a funkció. Croissant (Enid öccse) szerint: "Hihetetlen, hogy már a negyedik operációs rendszerben nem tudják megoldani..." Szerintem meg ezzel az otthonosságot akarják megőrizni, mintegy kohéziót és konzisztenciát teremteni az egyes OS-ek között, mivel az embernek az ilyen jellegzetes, évek (évtizedek!) óta ismert hibák viszontlátásakor egyből nem lesz annyira idegen az új oprendszer, ezek mintegy jelzőtáblaként mutatnak az ismert területek felé, melgegséget varázsolnak az ember szívébe és kialakítják az "Igen, ez egy MS termék!"-érzést. Nem bug az, feature!

A TDK alkotási folyamata közben még szó esett a Harry Potter-sorozat kapcsán a Bagoly Berti-féle Mindenízű Drazsékról, amelyek között az egyik könyvben volt kísértet-ízű. Ez Aurorának szöget ütött a fejébe, és megkérdezte, az milyen lehet. Croissant válasza: "Kóstolj meg egy kísértetet, és megtudod." A kísértetek mindig körülöttünk vannak, szóval az is lehet, hogy ez már megtörtént, teszem én most hozzá. Dacára annak, hogy ami mindig körülöttünk van, azt nem feltétlenül esszük meg.

Enid megkínált minket alma-licsi ízesítésű ásványvízzel is, amin ugyebár éreznünk kellett volna a licsi ízét is, de mivel többszöri gondolkodóba esés után sem tudtuk megfejteni, hogy mi lehet az a licsi, ezért azt sem tudtuk megállapítani, hogy érezzük-e az ízét. Amikor a második napon már cítrom-lime ízesítésű ásványvízre került a sor, az nem adott fel ilyen jellegű feladványokat, de bölcsen megállapítottam: "Ebben nincs licsi."

A Mindenízű Drazsék között lehetne akár tanulmány-ízű vagy Vista ízű drazsé is. Ezt most csak úgy.

Vagy licsi-ízű!!! Hát persze, hogy nem lehet kihagyni ezt a poént...

Na jó, félre a licsivel, más: egy filmfeladathoz kellett storyboardot szerkesztenünk, a téma: "Mozgás". Erre Aurorával összedobtunk mindenféle agyament ötletet, és a többiek elé tártuk. Ők megkérdezték, hogy akkor mi legyen a sorrend (ami egy storyboardnál azért nem elhanyagolható szempont), mire mi azt mondtuk, azon nem gondolkodtunk még. Pedig kell valami koncepció, kötötték az ebet a karóhoz. "A koncepció csak hátráltat! Haladjunk!" - jelentettem ki, és sajnos nem kerültem be a Ki mondta? Miért mondta? című könyvbe, pedig nagyon igyekeztem. Ráadásul a szituációhoz egyáltalán nem illett, mert sajnos a storyboardhoz tényleg kell koncepció - ami végülis az lett, hogy random beszámoztuk az egyes kitalált jeleneteket. Azt viszont már kezdem érteni, amit egysze a kreatív igazgató jegyzett meg MSN-en (akkor még nem WLM volt) a híres mondásokról. Valahogy így hangzott: "Valaki egyszer valamiről mondott valami csacsiságot, és ezt valaki megjegyezte. Az illetőnek nem állt szándékában híreset mondani, de mégis az lett belőle." Ha úgy vesszük, most ugyanez történt, csak fordítva: mondtam valami egyáltalán nem csacsiságot, híreset akartam mondani, de senki se kapta fel, és nem lett belőle az. Jobb híján most a blogban leírtam, most pedig ez már a köztulajdon része. Mivel a blog teljes anyaga PD :-)

Találkoztam egyik ismerősömmel, Deviánsnak hívják és jelenleg demonstrátorkodik a DC2-ben (a volt EISZ). Azt mesélte, hogy statisztáskodik a Hellboy 2 forgatásán. Ezt egyébként LG nevű cimborájával együtt teszi, akivel egyszer filozófia órán a következő eset esett meg:

Filozófiatanár: "Fejezze be legyen szíves a beszélgetést ott hátul."
LG: "Bocsánat tanár úr, csak ma még nem ettem és éhes vagyok."
Filozófiatanár: "Hogy hívják magát?"
LG: ""******** ********, de a barátaimnak csak LG"
Filozófiatanár: "Hmm.... LG... Még jó, hogy nem evett, mert akkor most aludna az órámon."

Szóval nekik az volt a feladatuk a forgatáson, hogy az egyik jelenetben egy gödörből előjövő szörny elől meneküljenek, lehetőleg hitelesen. Magát a szörnyet majd a post-production során beteszik CG-vel természetesen, tehát a semmire kellett reagálni és a semmi elől kellett menekülni. A statiszták közül sokaknak meghaladta a képességeit az ilyen fokú absztrakció, ugyanis azért kellett újraforgatni a jelenetet sokszor, mert a rendező észrevette, hogy a statiszták közül jópáran röhögnek, miközben futnak a szörny elől. Volt egy srác, közvetlenül LG előtt, aki a legjobb narrátoros filmek vénájában merev mozdulatokkal, teljesen kijelentő mondatokban kiabálva ("Jaj. Jaj. Úristen. Meneküljünk Jaj..."), maga elé meredve futott. Ilyesmiről Dicskával hülyéskedtünk még annak idején, de nem gondoltam, hogy a "Jaj. Nem akarok meghalni." effektus tényleg létezik a valóságban is. Szegény Guillermo Del Toro meg szerintem magában megfogadta, hogy soha többé nem fog Magyarországra jönni ennyi idióta közé. És még meg se tapasztalta, hogy LG és Deviáns mire képesek úgy általában... Hajaj... Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a két úriembernek sikerült a szörny elől való menekülésben lefutnia magát, Hellboyt is, úgyhogy Deviánsnak rögtön javasoltam, a Gyorsabb vagyok, mint Ron Perlman! személyes üzenet használatát WLM-en. Azt mondta, még gondolkodik.

Valami miatt eszembe jutott, Dicska egyik régi idézete, csak mivel nem írtam le azonnal miről, ezért nem tudom, miről. Mindenesetre álljon itt az idézet, mert önmagában is érdekes, és a post zárásának tökéletes. Figyelem! Szószerinti idézet következik 2001-ből!

"... aki Linuxon futtatott Win98-at, és azon belül ablakban a Quake 2-t hálóban."

Ebből mindnyájan tanulhatunk.

cb.gif Hozzászólok! (6)   › P.O.D. - Boom

2007. november 6 kedd

Az első találat a licsire. Azért nem mertem eddig megcsinálni, mert pont ettől féltem.

Most demisztifikálódott az egész. Így már nem ér semmit, hiányzik a lényeg, a misztérium, a titok, nomeg azon emberek zavartan való S@tit hülyének nézése, akik tudják, mi az a licsi.

Sajnos most, hogy már én is tudom, már nem tudom nem tudni. Arra nincs valami netes szolgáltatás? Jó, most speciel nem erre gondolok, csak... eh, nevermind, előbb-utóbb úgyis jön újra a Google, és akkor megint demisztifikálódik a licsi-jelenség.

Hát ez van. Pedig én próbáltam húzni a dolgot, amíg csak lehetett :-)

Inkább hallgassunk Transformers soundtracket. Nfol, ugye ez megvan? És nem untad még meg? Ugye?

cb.gif Hozzászólok! (7)   › Styles of Beyond Feat. Mike Shinoda - Second to None

2007. november 11 vasárnap

Azt hiszem, ennél kifejezőbb cím ehhez a bejegyzéshez nem szükséges. A műsor által okozott helyrehozhatatlan mentális károk, az okozott sebek még most sem hegedtek be teljesen. És esküszöm, fizikailag is kimutatható lenne az agyamon néhány elváltozás...

... pedig nem is volt annyira rossz, mint amire számítottam! I mean, kifoghattunk volna egy sokkal borzalmasabb adást is. De nem. Pluszban nem volt borzalmas, csak egyszerűen a műsor szerkezete, hangvétele in general annyira agydaráló és szánalom, hogy egyszerűen nincs menekvés. No escape. De komolyan.

Mindenekelőtt azonban szót kell ejtenünk a hangulatfelelős intézményéről. Azaz, kicsit egyszerűbben szólva a tapsoltató emberről. Ő az, aki 60-70 ezret keres egy nap (3 adás felvételén) azzal, hogy megtanult egy igen bonyolult köröző mozdulatot, amivel azt jelzi, hogy folytassuk csak a tapsolást. És persze ő mondja azt, hogy kezdjük el és hogy fejezzük be. A srác egyébiránt hentes. Ez hozzá tartozik a teljes képhez. Az ilyen insider-infók egyébként csak növelik a műsor mentális károkozó faktorát...

Node, térjünk a lényegre. Az első adás három kis epizódból állt, amelyek közül rögtön az első volt tán a legagyhalálosabb. Bejött egy lány, aki állítása szerint hat éve volt együtt már egy sráccal, aki most mondani akar neki valamit. Node nem úgy ám, hogy megmondja neki, ááá, nem. Akkor nem is lenne szükség a showra. A srác azt a megoldást választotta, hogy ő bizony Balázzsal fog 3 képet megmutatni a lánynak, aki ezek után találja ki, hogy melyik kép az aktuális. Balázs megmutatta a képeket, közben ő maga is próbálkozott feldobni őket, mert úgy csinált, mint aki nem látja, mit ábrázol a kép. Itt kicsit ki kell hogy térjek rá is: Balázs egy jóeszű, okos srác, csak a műsor színvonala eleve determinálja a róla kialakult képet. Ami nem egy pozitív dolog, mert sokkal többre lenne képes. De ezzel megint bemennénk a "Vajon erre van igény, vagy ezt nézik mert ez megy?"-kérdés utcájába, ahova márpedig most nem.

Tehát ott tartunk, hogy a lány nem tudta kitalálni, melyik kép lehet. Ez a szerencsétlenkedés egyébként szintén in general jellemző a műsorra meg a szereplőkre, szóval ez egy feature, nem bug, ne tessék aggódni, nincs itt semmi látnivaló. Csak tudnám, hogy akkor miért show... Na mindegy.

Tehát a fal mögé rejtik a lányt (a falat az operatőr húzza hátulról, mielőtt bárki is azt hinné, hogy az automatizmus egy ismert fogalom lenne a XXI. században, Magyarország egyik vezető televíziójában), bejön a srác, és 4 perc alatt akadósan, döcögősen elmeséli, hogy hat éve vannak együtt a lánnyal. Hmm... nekem itt kezdett gyanús lenni a dolog.

Elhúzódik a fal, óriási meglepetésre ott a lány (wow!!! I never would have guessed...), és a srác elkezdi mondani a Balázsnak(!), hogy hát szeretném megkérni a kezét. Egy eléggé leharcolt állapotban lévő vörös rózsával indul neki ennek a questnek, miután Balázs finoman figyelmezteti, hogy akkor tán a lánynak kéne mondania, nem neki. Node sebaj, a srác máris adjusztálja az irányt, 90 fok balra és átadja a virágot. Balázs megpróbálkozik azzal, hogy valami értelmeset kiszedjen belőlük, de együtt sem képesek adekvát válaszadásra, úgyhogy mindannyiunk örömére elengedik őket...
... és akkor két olyan dolog történik, amit a tévénézők már nem látnak.

1. Amikor a srác és a lány egymás mögött kimegy, akkor a gyártásvezető (aki a kellékes is egyben és egyébiránt autószerelő), kisnatcheli a virágot a lány kezéből, mert az még másnak is kell!!! Ha ezt videón látom, visszatekerem, de így csupán arra hagyatkozhattam, hogy majd felvétel után megkérdezem Aurorától, hogy jól láttam-e. Később ezt ő is megerősítette, ami után 5 másodpercig egymásra bámultunk hitetlenkedve.

2. A mikroportok levétele egyesével történik. Tehát először a lányról szedte le az erre kijelölt munkatárs (aki tán pincér lehet akkor, bár erről nincs információm, csupán deduktívan próbálok hozzáállni a problémához) a mikroportot, aki ezután vissza se nézve, meg sem várva a srácot kisietett a helyiségből. Így viselkedik az, akinek nem egészen másfél perce kérték meg a kezét?

Mindezek után csak arra tudok következtetni, hogy az a hat év az körülbelül hat perc lehett, de a látottak alapján lehet, hogy még annyi sem. Az ezután következő történet is hasonló mederben zajlott: bejött egy szerencsétlen (erre nincs jobb szó...) 14-15 éves lány, aki nagy nehezen előadta, hogy szeretne többet egy sráctól, aki aztán szintén bejött és ő meg azt mondta, hogy ő meg nem. Erre a lány azt mondja: "Jó." Balázst is meglepte, hogy ilyen gyorsan elfogadta a döntést, úgyhogy ezzel még nyúzta őket 5 percig, és higgyétek el, nem sok fájdalmasabb öt perc volt az életemben eddig ennél... Persze mindezt úgy, hogy a két idióta egymásra se néz, még el is húzódik egymástól. Ez kb. úgy lehetett, hogy 1 perccel a műsor előtt bemutatták őket egymásnak, mire a srác vállat vont: "Ja, veled fogok szakítani? Oké." Ha még az előző jelenetet valami óriási, tejútméretű jóindulattal még csak-csak valósnak lehetett volna értékelni, akkor ehhez az egész, táguló világegyetemben lévő jóhiszeműség sem elgendő, hogy ezt valaki bevegye. Nincs olyan naiv ember az univerzumban, aki tényleg elhiszi, hogy ezek közt volt valami, annyira hiteltelen volt az alakítás. Így már érthető, miért nem próbálkoztak azzal, hogy nem fogadja el a döntést elsőre a lány: mert ha még ezt se tudták rendesen eljátszani, akkor majd biztos egy vitát sikerül... Eh, hagyjuk is.

Még két epizód érdemel említést a három felvételből, ezek közül az első szintén több okból hihetetlen volt.

Először bejött egy anyuka, akinek problémái voltak a 11. osztályos gyerekével. Elmondta, hogy lóg az iskolából, meg hasonlók. Ezzel még nem is volt baj. Utána elrejtették a fal mögé és bejött a gyerek.

Belazázik a srác, ledobja magát a székbe és elkezdi két pofára mesélni, hogy suli után ő bizony ki szokott állni a térre és összetört gyógyszereket árul drogként, meg néha a haverjai is hoznak ilyeneket, amiket szintén árul.

Balázs: Mi van, ha valaki ebbe belehal? Mi van, ha olyan gyógyszert adsz neki, ami ártalmas? Vérnyomáscsökkentő például.
Gyerek: Á, nem, az nem lehet, mindig megnézem, mit adok el.
Balázs: Mindig megnézed?
Gyerek: Ja, persze. Biztos nem lesz baja senkinek.
Balázs: És amiket a haverjaid hoznak? Azokat nem nézed meg, ugye?
Gyerek: Hát azokat nem.
Balázs: És mi van, ha attól lesz baja valakiek?
Gyerek: Á, nem. Biztos nem lesz.
Balázs: Nade amiket ők hoznak, arról tudod, hogy mik?
Gyerek: Nem.
Balázs: Hát akkor lehet belőle baj, nem?
Gyerek: Háát... lehet.
Balázs: És akkor mi lesz, ha ebbe valaki belebetegszik, baja lesz vagy meghal?
Gyerek: Hát... akkor így járt.

Ezek után azt is elmondta ez a tinédzser géniusz, hogy ő bizony néha szokott füvezni is.

Namost ez legalább két büntetőjogi kategóriába simán beleesik, mondjuk az persze nem számít beismerő vallomásnak, ha valaki ezt így a tévében bemondja, mivel bárki mondhat bármit, de a rendőrség helyében ráállnék a srácra, mert ez egy alapos gyanúra minimum okot ad. Balázs megvitatta vele jövőbeli terveit, majd szembesítették az anyukájával.

Az egyik ok, amiért ez a történet hihetetlen, az az, hogy ki az a barom, aki ilyet tényleg bemond a tévében, hogy ő ilyeneket csinál. A másik ok meg az, hogy annyira minimális intelligenciahányadossal rendelkező ember szintén nincs a világon, aki rá nem jön, ki van a fal túloldalán. Ááááááááááááááááááááááááááááááááááá!!! Ez még most is fáj, ahogy most írom. Tehát két eset lehetséges: vagy tényleg létezik ilyen hülye ember és idáig csak nekem maradt ki az életemből ez ilyen szinten, vagy ez is megjátszott volt. A kérdés eldönthetetlen, mert sajnos azt már Einstein is megmondta, hogy az emberi hülyeség végtelen. És mondjuk, ha belegondolok, egy olyan embertől, aki összetört gyógyszereket ad el drogként, bizony, az is kitelhet, hogy ezt kétpofára elmondja a tévében...

Az utolsó történet valódinak tűnt, de eléggé kavarós volt. Bejött egy anyuka, akinek a 22 éves lánya már elköltözött otthonról, a 16 éves még nem, és állami gondozásba fog kerülni, ha nem csinál valamit a nővére, mert a nagymama úgy döntött, hogy a ház haszonélvezeti jogát kihasználva kirakja az utcára a lányát és az unokáját, aki lévén kiskorú, így megy az intézetbe. Húha, ez már itt meredek volt, de még bonyolódik a helyzet. Egy hónapja már elindult a folyamat, de az anyja és a lány nem úgy tűntek, mint akiknek nincs hol lakniuk... Többszörös összekavarodások után oda jutottunk, hogy a 22 éves lányt próbálták meggyőzni az anyja és a húga, hogy hasson valamit a nagymamára, mert "őrá hallgat". Aurora eközben beszélgetett az egyik hátsó operatőrrel, akivel közösen kikövetkeztették, hogy ez valószínűleg nem teljesen így van, mert nagyon gonosznak akarják beállítani a 22 éves lányt (aki mondjuk a modora alapján simán megérdemelte, de ezt csak zárójelben), és sok helyen hibádzott a sztori. Ezeket most már nem tudnám részletezni, de akkor sem érdekelt már annyira. Mindenesetre a szereplők itt valódiak voltak, az látható volt, csak hogy a történet mennyire volt valós... Ez nem derült ki.

Jaj, belefájdult a fejem, mire ezt mind leírtam. Mindjárt UT2004-ezek kicsit, hogy lenyugodjak. Illetve ááááááá!!! Miket beszélek... Mondom én, hogy jaj. Az UT2004-ről is jön majd blog, de ennek most legyen vége. Mindenkinek jobb lesz így.

Nfol reakcióit megnéztem volna a történtekre, főleg az elsőre meg a drogárus gyerekre... Ha Pákó átváltozását túlélte, akkor bizonyára ezzel se lett volna probléma. Ugye?

cb.gif Hozzászólok! (6)   › Infected Mushroom - Suliman

2007. november 21 szerda

Laza tíznapos szokásos kihagyás után két újdonsággal térünk vissza, ami lehet, hogy három, ha azt is belevesszük, hogy ez itt egy post... Először a legszembetűnőbb dolog, hogy belilult a blog háttere. Ez az árnyalat nem teljesen az, ami a régi blogon volt, sőt, nagyon is különbözik tőle, már csak abból az okból is kifolyólag, hogy ez itten lila, az meg kék volt. Kicsit közelíteni fogom még a régihez, tehát ez mindenképp le lesz cserélve kékre, mert olvashatóság szempontjából tökjó, mégsem az igazi valahogy.

A második dolog az új fejléc, amihez most már adott esetben elég derekas mennyiséget kell frissíteni, hogy előjöjjön, de megéri. Mert nagyon oximoronikus és droidisztikus. Látszik, hogy ki tervezte... A kép minőségéért pedig ezúton bocsánatot kérek töredelmesen, de egyszerűen muszáj volt ebből csinálom, és utólag derült ki, hogy nem volt megfelelő minőségű a kép...

A post pedig a freemailes címemre érkezett magyar spamek gyöngyszemeiről fog szólni, ugyanis a gmailes címemre nem kapok, csak angolul, pedig a legviccesebbek a magyar nyelvűek. Egyszerűen bájosak, de tényleg. Mindjárt meg is látjátok őket, egy képgalériában elbeszélve.

Spam

Az első kedvéért vagy regeltek ezek az idióták egy freemailes címet, vagy valakiét maszkolják, ami még borzasztóbb. És ugye igen hihető a dolog, hiszen mindennapi levelezésében mindenki tük sűrűn használ szöveges linket, ugye? A joggal felmerülő két kérdésre a válaszok sorrendben: a link egy ftp-sitera akart volna elvinni, és igen, szándékosan nem hibajavítóztam ki a címemet, mivel azt a fiókot már úgyse használom, mióta két gmailes címem is van, szóval ez pont spamszüretre ideális :-)

Spam

Ennél meg vagy a g-portál gmail-klónját használták, vagy maszkoltak egy hülye mailcímet, de ebben az igazi finomság a tárgy. Mert ha ilyen tárgyat ír valaki egy spamnek, akkor legalább az elejére költhetne egy kis magánlevélre hasonlító szösszenetet (sose gondoltam volna, hogy még visszasírom Ritti Annát...), de nem, itt bele a közepébe, zene, film, játékok, etc. Hát jólvan. Hála az égnek, hogy ez nem a gmailes címemre jön, mert abban még mindig nem vagyok biztos, hogy az ottani spamszűrő ezt átengedi-e. Kipróbálni nem óhajtom, akármennyire is aranyosak (értsd: szemétség) ezek a fakemagánlevél-spamek...

Spam

Az utolsó drágkő pedig messze a legadvancedebb darab: az inboxból úgy tűnik, mintha a feladó maga az Electronic Arts volna, és szöveget nem, csak egy hi-res képet tartalmaz a játékról. Nyilván azzal a célzattal, hogy vegyem meg. A levél végén pedig közlik, hogy "Ezt a levelet azért kaptad, mert tagja vagy a myVIP közösségi rendszernek." - khmm... Az IWiW mikor kezd el spammelni? De hogy még büszkék is rá, az nem fér a fejembe.

Ja, és MyVIPre már vagy 4 hónapja nem léptem be...

cb.gif Hozzászólok! (2)   › Daughtry - Crashed

2007. november 23 péntek

Íme:

Success

1 view, 1 comment, 1 rating, a komment ömleng és áradozik, a rating 5 csillag... mi kell még? 100%-os teljesítmény. Jobb már csak akkor lehetne, ha ugyanez az ember linkelte és honorálta is volna, nomeg video response-t is nyomott volna róla (persze pozitív hangvételűt!). De innen a határ már csak a csillagos ég lenne, mert még ezzel is lehetnék elégedetlen, sírhatna a szám, hogy miért csak egy video response van, miért nem küldött mindjárt kettőt? Vagy harmincat? Jaaaaaaaj...

Egy pici kis csalás is van a dologban, ugyanis ez a videó második felbukkanása a YouTube-on, az elsőt is kitörő örömmel fogadta mindenki, csakhát most újra fel kellett, mert egy icike-picike account-törlés közbeszólt. Node sebaj, fő az, hogy újra sikeres, here we go again, meg ilyesmi.

A torrentrazzia kapcsán a Szólás szabadsága című műsorban közöltek egy rövid kis beszélgetést Hajós Andrással (link a torrenthez itt, egy remek post egyébként), amiben ő azt mondta, hogy az Emil.RuleZ! nem fog több albumot kiadni, mert azt úgyis mindenki csak letöltené. Azt is mondta, hogy ő arra vár, hogy majd az mp3-lejátszókat és a DVD-lejátszókat gyártó cégek fogják eltartani azokat a művészeket, amelyek az ő technikai eszközeikre alkotásokat termelnek.

Én ezt a véleményt majd idézni fogom a szakdolgozatomban és azt fogom róla írni (csak persze azért tudományosabban), hogy nem igazán építő, konstruktív hozzáállás felülről várni, hogy változás történjen, az még a régi rendszer volt, ahol hátra lehetett dőlni, hogy "majd az Állam megoldja", őszintén nem értem, hogy egy ilyen kreatív és életrevaló ember hogy nyilatkozhat ilyesmit, ahelyett, hogy ezerrel szervezné a kitörést új ötletekkel, elképzelésekkel, akciókkal. Bár az is lehet, hogy ezt a szöveget csak altatásnak szánta :-) Egyébként az ErZ! vehetne példát mondjuk a Radioheadről, akik ugye becsületkassza alapon feltették a lemezüket a netre. Az igaz, hogy ez a módszer Magyarországon lehet, hogy úgy működne, hogy "Akkor én most letöltöm nulláér'", de lehetne próbálkozni, akár mással is. Csak ne üljünk passzívan, hogy "jajmostmilesz". Ez már csak azért is érdekes, mert Hajós egy korábbi mondatában azt mondta, "keressük a fórumot, hogy kapcsolatba kerülhessünk a rajongóinkkal". Erre meg azt mondom, hogy hát ott van, ott van az, az internet az, és lehet azt úgy is használni, hogy jó dolgok süljenek ki belőle akár anyagilag is. Ehhez elképzelés, kreativitás és bátorság kell. Hajós András egyiknek sincs híján.

Amint az látható, a hétvégén komolyan elkezdek dolgozni mindkét szakdolgozatomon, habár a külső konzulensemtől továbbra sem kaptam válaszokat, dehát ami késik, nem múlik, megaztán 99%-ban úgyis önállóan fogom írni az egészet. A torrentrazzia megint tökjó anyag, és így is szerintem sokminden fog az utolsó pillanatban bekerülni, hiszen ez a háború folyamatosan zajlik.

Harmadik napirendi pontunk pedig természetesen az írósztrájk lesz. Aki nem lenne familiáris a terminussal, annak elmondom röviden, hogy a hollywoodi forgatókönyvírók kérnék az internetre a Viacom által feltett sorozat-epizódok után járó jövedelmüket, amelynek folyósítását a Viacom CEO-ja azzal tagadja meg, hogy "Az internetre feltett anyagok értéktelenek". Ezt mindenképpen idézni fogom majd a szakdolgozatomban (citation needed!!!), mert ezzel most a bácsi vagy azt mondja, hogy a vállalata szemetel a webre, vagy azt mondja, hogy maga az internet egésze szemét, hiszen ha az interneten lévő anyagok szemetek, akkor maga az internet is csak szemét, hiszen az interneten lévő dolgok rajta vannak az interneten. Érthető, vagy mondjam el még egyszer szájbarágósabban? :-)

Amitől viszont a falnak mentem e téma kapcsán, az ez, főleg a House M.D.-re vonatkozó része. Persze a Hősök is aggasztó, meg a DH is, de én mégis a House-t sajnálom a legjobban. Sajnos csonka szezonokat nézünk májusban :-((( Borzasztó, de örülhetünk, hogy nem a cancel lett a sorsa ezeknek a sorozatoknak...

És akkor most háromra mindenki:

1
2
3
K*csög Viacom!!!

Najólvan, ez kellett.

cb.gif Hozzászólok! (3)   › Donkey Konc Country 2 - Kannon's Klaim

2007. november 27 kedd

Nem azért nincs bejegyzés ilyen sokáig, mert sztrájkolok.

cb.gif Hozzászólok! (3)   › Hyper VS The Crystal Method - Fire to Me

2007. november 27 kedd

Az előbb elkaptam egy beszélgetést a HírTV-n, amelyben a mai Volán-sztrájkról volt szó. A műsorvezető fejtegette, hogy hát ez a sztrájk eléggé észrevehetetlen volt, mire a sztrájkolók képviselője azt mondta, hogy semmiképpen nem volt elhanyagolható. Ez után két percig visszasüllyedtünk a középső csoportba ("De igen!" - "De nem!" - "De igen!"), aztán végülis kisütötték, hogy egy bizonyos kitételt követeltek volna a dolgozók, de erre nem kaptak ígéretet. A mai sajtótájékoztatón meg bejelentették, hogy ezt ők márpedig felajánlották, de a sztrájkolók nem fogadták el azt, amit még ők követeltek, és azért sztrájkoltak, mert nem ajánlották fel nekik. Igen, ez pont olyan WTF, mint amilyennek hangzik, de mit ad isten, ezt sem sikerült feloldani a műsorban. A műsorvezető mentő kérdése az volt: "Akkor a mai sajtótájékoztatón hazudtak?" Mire a nő: "Nem mondanám ezt". Mindig ez van. Amikor végre ki lehetne mondani valamit, akkor ebben az országban valahogy sose mondja ki senki. Pedig eléggé nyilvánvaló volt ez a dolog ebben az esetben... De azt amúgyis megszoktuk a hírműsoroktól, ahogy azt már korábban is kifejtettem, hogy mindig pont a legérdekesebb résznél, amikor végre kiderülne valami érdemleges - na, akkor van vége az összeállításnak. Tehát magát a műsort is értékelhetjük úgy, mint a sztrájkot: "Sikeres, ám eredménytelen."

A forgatókönyvírók sztrájkjáról (a továbbiakban: WGA-sztrájk) meg nemrég olvastam azt, hogy:

A Family Guy utómunkálatai annak ellenére folytatódnak, hogy a négy karakterhez is hangot kölcsönző showrunner/készítő/író Seth MacFarlane nem hajandó melózni rajta, és múlt héten konkrétan "faszságnak" titulálta a FOX szándékát.

Először is: azért nem volt kicsillagozva, mert idézet (sőt, ők is idézték valahonnan, ahol Seth Macfarlane-t idézték).
Másodszor is: teljes cikk, már csak a kontextus végett.

Hogy ezeket letudtuk, jöjjön a saját reagálásom erre: nem hiszem el. Nem. Hiszem. El. I can't believe this. I. Can't. Believe. This.

Nem hiszem el, hogy a Family Guy alkotója és atyja ilyet csinálna. Ilyen hozzáállással hogy lehet ilyen frankó sorozatot készíteni? Vagy most tényleg higgyem el, hogy csak a pénzért csinálja? Ezt? Stewie hangját? Ezeket a random kis bevágásokat, amiket a legjobban szeretek az egészben? Lehet ezt pénzért csinálni? És lehet ezt egyik pillanatról a másikra f****ágnak titulálni?

Nemhiszemel.

Annak ellenér mondom egyébként ezt, hogy nem vagyok egy nagy FG-rajongó, egyszerűen csak jónak tartom a sorozatot, mivel igazán jó vígjátéksorozatot nem találtam még az MPFC-n kívül... Még a Simpsons-részeket is csak közepesek tartom (a film baromijó volt, de az ötödik szezon, ahol most tartok, valahogy nem...). Viszont a FG legalább egy üdítő színfolt és van benne némi MPFC-beütés, szóval érdemes tovább nézni, akár még csak Stewie miatt is.

Akkorsehiszemel.

Mondjuk az is igaz, hogy a comment.com cikke olyan jól van megfogalmazva, hogy fogalmunk sincs arról, hogy a Fox végülis pontosan mit követelt, hiszen ha mondjuk azt mondták, hogy arra kötelezik Seth komát, hogy fejenállva, gördeszkán írja meg a scripteket, és a hangfelvételek alatt csak Slice narancsot ihat, akkor én állok először mellé egy EZ TÉNYLEG F***SÁG táblával, elvégre mit lehet tudni...

cb.gif Hozzászólok! (2)   › Linkin Park - Figure

2007. november 28 szerda

Önismeret ROP-os képzésre márpedig érdemes járni. És most ezt nem azért mondom, mert megoldottuk újra ugyanazt a tesztet, amiről a mentálhigiénia c. kurzus kapcsán már postoltam egyszer, hanem azért, mert igazán értékes információkat tudhatunk meg azokról, akik már három és fél éve az évfolyamtársaink.

Volt egy olyan feladat a mai foglalkozáson, hogy a Tau Ceti harmadik bolygójáról kiderült, hogy lakható és űrhajóval a csoport telepesként fog odamenni. Adtak egy szabálylistát a feladathoz, amelynek alapján törvényeket és szabályokat kellett hozni bizonyos kérdésekben. Nem is ez a lényeg, hanem az, hogy a szabályzat egyik pontja az volt, hogy "Az olyan újszülötteket, akik várhatóan nem érik el a felnőttkori önellátás szintjét, fájdalommentesen meg lehet szüntetni"

Én azt gondoltam, hogy erről a pontról nem lesz vita a véleményegyeztetésnél (a végső listát közösen kellett meghozni), mivelhogy ez egyértelmű: ilyen törvényt nem szabad hozni, ki kell húzni a listáról. De nem addig van a'...

Ugyanis két évfolyamtársam azt mondta, hogy ők bizony tényleg megölnék azt a babát...

Sokat lehet vitatkozni azon, hogy mikortól számít valaki embernek, mármint az a kérdés is megérne egy misét, hogy az abortusz pl. gyilkosságnak tekinthető-e (szerintem igen), de itt még csak nem is erről volt szó. Aki már megszületett, az a Föld minden államának törvényei szerint (tudomásom szerint) ember, és mint ilyen, rendelkezik az élethez való joggal.

És mégis ezt mondták.

Azt mondták, nincs értelme, hogy éljen, ha csak szenvedés vár rá és nem élhet teljes életet. Én azt mondtam, hogy pont ezért vagyunk emberek, hogy ne így gondolkozzunk. Ők erre felhozták, hogy "a bolygó benépesítése a cél". Én erre azt mondtam, hogy nem, nem az. A cél az és mindig is az lesz, hogy emberként éljünk.

"A benépesítés a cél". És ez a szólam elég az évfolyamtársaimnak ahhoz, hogy ennek égisze alatt újszülötteket öljenek. Most már értem, hogy Hitler miért tudta az egész német népet a zsidók ellen uszítani. Hogy miért nem gondolt bele senki, hogy mit is csinálunk, héló, álljunk már meg egy percre itt... De senki nem mondott ilyet és senki nem gondolt bele. Szerintem Hitlernek elég lett volna, ha annyit mond, hogy "Azért, mert Habakukk", és akkor is lesznek követői. Nem kellett volna túl bonyolult ideológiát felépítenie.

Én megkérdeztem, hogy mi ad nekik erkölcsi alapot ahhoz, hogy döntsenek egy másik ember életéről, de erre a kérdésre nem voltak képesek választ adni. Mindig a benépesítéssel jöttek, és azzal, hogy olyan életet nem érdemes életben tartani, ami nem lesz normális és teljes. Én mondtam, hogy az orvostudomány célja az, hogy az emberi életet fenntartsa. És nem tesz különbséget élet és élet közt. Én sem teszek és senkinek nem lenne szabad.

Akkor nem jutott eszembe, de mondhattam volna azt, hogy "Én meg most kinyírlak téged, mert szerintem nem érdemes olyan életet élni, amiben nem keresel havonta minimum 15 millió forintot, szóval sajnálom", de itt a lényegi kérdés mindenképp az alapelv kell hogy legyen. Hogy senkinek nincs erkölcsi alapja arra, hogy egy másik ember élete felett rendelkezzen. (Lásd még: Kazohinia. Nfol fogja tudni, melyik részre utalok itt...)

Akárhonnan nézem, ez gyilkosság. És lehet, hogy az évfolyamtársaimnak csak a szája jár, és ha valóban ott lennének a helyzetben, akkor nem tudnák megtenni, de akkor is ijesztő volt látni, hogy ilyen lelkesen érvelnek a "benépesítés" mellett. Egyedül Auroráról tudtam, hogy teljesen és pontosan érti, miről beszélek én, meg persze birge is szerintem hasonló véleményen volt.

Csak annyi kéne, hogy valaki kiálljon az utcára és elkezdjen szónokolni valamelyik népcsoportról, hogy őket ki kéne írtani. Bármiféle vélt vagy valós előnyöket ígér meg valaki, lesznek rögtön követői. Fél óra után 20, egy óra után 150, egy nap után már 800 ember fogja követni, akárhová is megy. És tényleg el fogják hinni, akár van előnyük belőle, akár nincs. Az egész csak illúzió.

A történelemkönyv szépen megmagyarázza, hogy Hitlernek a gazdasági válság miatt volt könnyű dolga, de szerintem nem kellett ahhoz az. Elég volt, hogy szónokolt valamiről. Hogy miről, az teljesen mindegy, mondom, ha folyamatosan a Habakukkra hivatkozik, senki meg nem kérdezte volna, mi az. Elég nekik, hogy az az, amitől nekünk jobb lesz, ha kiirtjuk a zsidókat. Pont. Jelentés nélküli szavakért képesek gyilkolni az emberek. Mert birkák és manipulálhatók. A legjobb példa erre szintén a Kazohinia - Nfol ismét tudja, mire gondolok, de az a könyv valami annyira esztelenül zseniális, hogy csak ajánlani tudom mindenkinek. Szintén ajánlom Szathmári Hiába című művét is, amelynek utószavát már az egyik postban közöltem. Ebben található az a gondolat, hogy a marhákat vágóhídra lehet terelni, de arra csak az ember képes, hogy zászlókat lobogtatva, önként menetelve menjen oda, és erre még büszke is legyen. A főszereplő megkérdez egy fiatal elvtársat, hogy miért kell menetelni, de állandóan csak körkörös válaszokat kapott, és egy idő után nem mert többet kérdezni. Én is pontosan ezt éreztem ma.

Egy idő után nem mertem többet mondani.

cb.gif Hozzászólok! (15)   › New Order - Turn My Way

Legutóbb

Nfol

Nfol teszthozzászólást villantott.

Nfol

Dicska, a Wendigót is!

Dicska

Nnnna, most jött el a holnap. Huhh, a láncszívű gép biztosan fülembe fog kerülni, és akkor már az Os [...]

S@ti

Akkor REAGÁLJ RÁ :-) Amúgy nyilatkozz a Láncszívű gépről és az Osztva estével-ről is! Meg persze ar [...]

Dicska

Na most erre én REAGÁLOK, de most már biztos nem, mert nagyon hosszú :D. De folytatom, és akkor majd [...]

Dicska

Jujj, de jó, már nagyon várom! :D Azt hiszem, gyorsabb voltál nálam

S@ti

Nálam műkszik tűzrókáról... Neripo???

Dicska

Höhö, csak nálam nem működik a link? A Chrome legalábbis nincs vele köszönő viszonyban. Amúgy csak ó [...]

Nfol

Erről majd írok én is valamikor...

Nfol

Igen, mert annak kell jönnie, lévén a 318 a 316-nál nagyobbak közül a legkisebb. :)

Navigáció

Archívum

RSS hírforrás

Blogring

S@ti blogja a Bloghajtány motort használja, amelyet Nfol készített.

Érvényes XHTML és CSS. A bejegyzésekhez RSS-feed is tartozik, a blog forgalmát a Google Analytics méri. Köszönöm a figyelmet! ©2005-2018 by S@ti, de egyébként PD!