Login: Jelszó:

2009. január 22 csütörtök

Persze ha ez ilyen egyszerű lett volna, akkor nem lenne most itt ez a post. Merthát előtte tápot kellett cserélni, és csak utána romlott el az összes USB-s segédeszközöm... De kezdjük az elején.

2008 végén, az utolsó egy-két hónapban elég ritkán, de hetente átlagosan kábé másfélszer - és az azért mégiscsak sok, na - előfordult, hogy a gép minden ok nélkül egyszer csak zutty, kikapcsolt. Ezt a jelenséget én már képzeletben hozzátársítottam a blogban már korábban megénekelt jelenséggel, és először arra gondoltam, hogy valamit fundamentálisan el***hatott a Sansa a Windowsban, hogy most már csatlakoztatás nélkül is ezt csinálja néha. Dehát ahogy egyik ismerősöm szokta mondani: "Ezt dobta a gép". Ilyenkor bekapcs megint, aztán megvárom, míg 13-szor végigmegy a csík, és végre betölt a Win. Öreg, ha mondom...

Később kezdett érlelődni bennem a gondolat, hogy tán mégsem az lehet a baj, amire eddig gondoltam (bár a Sansának az SP1 volt a gondja, az tutifix), és tekintve, hogy a tápot még 2005 elején kaptam, ráadásul javítva (azóta is hálás köszönetem Didymannek, a mágusnak!), hátha most kezdi beadni a kulcsot... Mindeközben pedig az SP3-as Windows telepítése is halogatás tárgyát képezte, hiszen az SP2-t nem tudtam feltenni, mert a művelet közepén egyszerűen egy szolid hibaablak feldobása után (szolid, mert se hibakód, se ok, se semmi, csak annyi, hogy "Leálltam, csákesz") vissza is vonult a vackára, hogy őt hagyják ezzel békén, az SP3 meg szétnézett a csatatéren és rögtön azzal kezdte, hogy neki márpedig SP1 kell. Miután háromszor próbáltam vele megértetni, hogy nekem márpedig az van, tessék megnézni, hogy még a programok telepítése és törlése részben is szerepel az SP1, én adtam fel, mert hajthatatlan volt a csávó. Az SP3 egyébként az SP2-t is tartalmazza, úgyhogy van egy tippem, ki lehetett az, aki a munkamoráljára hatással volt, de mondhatta volna akkor őszintén, hogy "Figyelj, nekem tetszik SP2 haverom ötlete: nem dolgozok én itt, szeva!", viszont amit így művelt, az már kimerítette a politika szó jelentését. Amely szót, igen, most káromkodásként használtam (lásd még: KoRn - Politics)

Hát akkor reinstall lesz, de az majd a szakdolgozat elkészítése után. Amely szakdolgozat el is készült és beadásra is került december 8-án, aztán meg azt találtam ki, hogy akkor majd államvizsga után. Amelyből egyébként a kettő közül egy már meg is volt (négyes eredménnyel, külön post jön majd róla!), a másik pedig 26-án lesz. Ha egyébként addig nem oldódott volna meg a dolog végülis, akkor nyilván az államvizsgák végeztével azt találtam volna ki, hogy akkor majd akkor, ha már lesz állásom. A sor vég nélkül folytatható ("Ha majd X Ft-ot keresek havonta.", "Ha majd kijön a Windows 8", stb.).

Külső szemlélő számára sejthető tehát, hogy az ilyen magatartásnak hardverhiba fog véget vetni, rövid úton. És lőn: feltevésem beigazolódott: mikor egy áramszünet után a bekapcsológomb hatására némi panaszos nyögésnél többet nemigen produkált a gép, beláttam, hogy itt táphalál esete forog fenn. De ez január 2-án volt, amikoris muszáj volt a harmadikát, meg a negyedikét eltöltenem gép nélkül, mivelhát semmi nem volt nyitva szombat-vasárnap. Már előre dörzsöltem a kezeimet, hogy milyen jól meg fogom írni ezt az egész tortúrát a blogban. Szerencsére, mivel mint minden karácsonykor, most is voltam antikváriumban az ajándékbeszerző körút egyik állomásaként, ezért volt mivel tölteni a gépnélküli időszakot. És persze dörzsöltem a kezeimet, serényen. Persze.

Ígytehát elvittem hétfőn a gépet a ***** számtechbolt szervizébe, ahol mindig is furák (értsd: borderline bunkók) voltak az eladók, dehát buszmegállóhoz az van emberi közelségben, és géppel a hónom alatt én nem sétálom keresztül a várost, az hótziher. Úgyhogy lélekben felkészülve bevittem a gépet hozzájuk, útközben viszont egyszer megálltam kezet dörzsölni, mert ha bunkóznak velem, annál szórakoztatóbb lesz a post, amit majd írok.

Egy fél csodát láttam, emberek. Az eladók közé felvettek egy normális, sőt, rendes és kedves srácot, aki odafigyelt arra, amit mondok, készséges volt és abszolút semmi probléma nem volt vele. Sőt, azt mondta, aznapra megcsinálják. Hát ez fantasztikus. És hogy miért fél csoda? Azonnal kiderül.

Viszem haza a gépet, és mikor itthon bekapcsolom, nem ismeri fel az egyik vinyót a gép. Méghozzá azt, amelyiket itthonhagytam, és később tettem be. Már-már megkérdőjeleztem a vinyószerelési skillemet, újrapróbáltam mindenféle jumpereléssel, amikor isteni szikraként bevillant a megoldás: a kábel. Igen. A kábel volt hibás, mivel a másik vinyó másik kábelről működött, azt látta, a másikat meg nem. Na, hát akkor jöjjön is a kábelcsere, és amikor ezt előadtam a másik srácnak a szervizben, aki korábban igencsak furán viselkedett, egy újabb fél csodát tapasztaltam: ez a srác is korrektül, mindenféle bunkózást és hasonló jellegű viselkedést mellőzve állt hozzá a problémához. Így tehát két fél csoda összeállt egy egésszé, amit kábé így tudnék megfogalmazni: a sok bunkó eladó közé tegyél egy rendeset, és a többi is rendessé válik!

Persze, persze, tudom. Azért nem neveztem szabálynak, hanem csodának. Így hát új táppal és új IDE-kábellel felszerelkezve jöhetett az új Windows telepítése, legfőképpen azért, mert közben kellett vennem egy új vinyót is, mert a bevizsgálás során mindkét eddigi vinyóm bad sectorosnak bizonyult. Ha már új rendszer, akkor BS-es vinyóra nem telepítjük, mert irgum-burgum lesz, ha kifekszik két hónap után...

Tehát Windows-telepítés. A szubjektummal kapcsolatban már megnyilatkoztam, sőt, a halogatás is ennek volt köszönhető. Ugyanis még most sincs minden program visszatéve még a rendszerbe, pedig lassan egy hónapja lesz már, hogy újraraktam... Erről most tehát nem lesz szó (akit mégis bővebben érdekel, katt, hiszen 2005 októberében képernyőre vetett gondolataim most sem vesztették aktualitásukat), viszont arról lesz, ami keresztségben tőlem a "Borzalmas USB-s események" nevet kapta.

Ezek úgy kezdődtek, hogy még talán egy-másfél éve vettem egy USB-s hosszabbítókábelt. Vagy kettő? Valahol asszem benne van a blogban, hogy szörnyülködtem az árán, de mindegy. Most ezt nem linkelem. Tehát USB-hosszabbítókábel, mert a gép lent van a földön, és asztal alá kéne bukni, és kotorászni a dzsungelben, hogy pendrive-ot használjak, ami elfogadhatatlan. Ja, meg most már van USB-s külső vinyóm és van gamepadem is. Ígyhát vettem nemrég egy USB-hubot is, amelynek négy kimenete van, így egyszerre lehet bedugva a külső vinyó, a gamepad, és még mindig marad két csatlakozó egy pendrivenak és mondjuk a PSP-nek. Amikor még a régi Windows működött, minden remekül ment. Mindig felismert mindent hubról is, hub nélkül is, hosszabbítóval is, hosszabbító nélkül is. Kivéve a Sansát, de az egy másik sztori.

Bezzeg az SP3! Namost az első gutaütést akkor kaptam, mikor gond nélkül beüzemeltem a netet, és aztán bekapcsoltam a külső meghajtót, ami ekkor HUB-on keresztül volt csatlakoztatva. Hallom, hogy kattant valami a gépnek, azt felfogta, hogy USB-s eszköz van csatlakoztatva és kezdeni kéne valamit. Aztán jött a paff: a vinyó felpörgött, de utána nem kezdte beolvasni az adatokat a gép. Mintha addig jutott volna csak, hogy "Jó, hát itt vagyok. És most mi van?" Én is ezt kérdeztem. Aztán kihúztam, és pendrive-ot csatlakoztattam a hubhoz. A pendrive felpörgött (jó, tudom, hogy abban nincs lemez, de a metafora fontos!), aztán megpihent és meg is jelent a meghajtók listáján a cucc. "Ollé!" - mondom, és kattintok. "Bazmeg." - mondja a gép, és kidobja, hogy "I/O eszközhiba miatt a művelet nem hajtható végre". Közben látom, hogy a pendrive vadul pörög (igen, én használhatom ezt a metaforát, és ne szakítsatok még egyszer félbe!), tehát mégsem az áramellátással van baj. Annál is inkább, mivel a külső vinyó meg külön 230-ról működik. Gyors próba a másik két pendrive-val és a PSP-vel is, az eredmény ugyanaz. Akkor ez lupus.

A hub így tehát kiesett a játékból, akkor próbáljuk meg a külső vinyót közvetlenül a hosszabbítókábelre dugni. Felpörög, éééés... a végeredmény ugyanaz! Hang van, de kép nincs... "No waaaaaay!!!" ordítom, és lendületből rádugom az egyik pendrive-ot, és... az meg működik!

Brrahh... BLDGLAMG... KRKRRKRRR#&@>vby$á;ła>#&#>&#>...................@#& .........

Totál zavar...

Összeszedtem magam, és előkapom a fehér táblát. A tesztek során kiderült, hogy a PSP-t sem olvassa hosszabbítóról, viszont mindhárom pendrive működik. A külső vinyó és bármi egyéb viszont nem. A differenciáldiagnózis során arra jutottam, hogy tökmindegy, mi a baj, jobb lesz, ha ez a hosszabbítókábel is nyugalomba vonul. Harddriveus externalitise és Playstation Portablitise is van egyszerre, szóval kapáltak a csávónak, mehetünk haza.

De azért mégse. Hátravan még egy dolog. Nézzük csak meg közvetlenül közvetlenül a külső vinyót. Éééééééés... Huhh... Micsoda dombormű! Nem romlott el, így működik. Tehát se hubon, se hosszabbítón keresztül nem ment (SP1 alatt tökéletes volt így is, úgy is), de közvetlenül most megy. Akkor tehát... a hub is, meg a hosszabbítókábel is pont most romlott el, mikor SP3-at telepítettem. Kicsit sok itt az egybeesés, nem?

Megnyugtató választ azóta sem találtam a problémára, viszont az USB-hub az asztali DivX-lejátszó esetében is ugyanazt a jelenséget produkálta: azon keresztül nem látta a pendrive-ot a masina, közvetlenül meg igen. Lupus, ha mondom.

Azt még lenyelem, hogy a hub elromlott, annál is inkább, mivel még garos. Nade a kábel is pont akkor adja be a kulcsot, amikor új a Win? Egyáltalán hogy tud elromlani egy kábel??? És hogy tud így elromlani, hogy az összes pendrive megy, de semmi más??? ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!

Konklúzióként elmondható, hogy akkor fogom majd végképp nem érteni, ha majd az új hubbal és az új hosszabbítóval minden rendben fog menni. A nyomorúság garantált: vagy értem a szitut és nem működik semmi, vagy működik minden, és nem értem.

"Typical lose-lose situation. This is so you!" (Wilson)

U. i.: Jaj, majd kifelejtettem a slusszpoént: a Sansa működik, töltődik is, másolni is tudok rá. Hah!

Nem lupus

cb.gif Hozzászólok! (15)   › Covenant - Bullet

2009. január 24 szombat

Hát, sose felejtem el, hogy hogy kaptam négyest az első államvizsgámon (a második 26-án lesz, drukkoljatok!)...

Úgy kezdődött ez az egész, hogy kaptunk 20 tételt, méghozzá olyan tételeket, hogy a négy év alatt tanult anyagból jó, ha 10% benne volt, a többi tök új anyag, tök ismeretlen. Kis túlzással ha bárkit berángatnánk az utcáról mondjuk két héttel a vizsga előtt, ugyanakkora eséllyel ül neki a 20 tétel megtanulásának, mint mi...

Ezek között a tételek között volt kétszer öt rizsázós, ezekkel semmi baj nem volt, mert ezekről minden további nélkül órákat tudtam volna beszélni. Volt viszont kétszer öt halálos is, ami tele volt tényanyagokkal.

Térjünk most itt egy kicsit ki erre: tényanyag. Tizennyolc év tanulás alatt a legnagyobb ellenségem. My arch enemy, ha úgy tetszik. És még mindig nem adta fel az üldözésemet, hiszen most, amikor kommunkációs államvizsgára készülök, az ottani harminc tételből 10 megint erre épül... Sosem értettem, minek tényanyagokat tanulni, mikor ahhoz még ész se kell. Ha én ülnék az asztal másik oldalán, nem a tényanyagot, hanem a lényeget kérném. Én mindig úgy gondoltam, hogy nem az a lényeg, hogy mennyi lexikális tudásunk van, mennyi adat van a fejünkben, mert a könyvek (később az internet) úgyis nyernek a brute force-versenyben. És különben sem úgy kell használnunk a fejünket, hogy telerakjuk mindenféle haszontalan infókkal, miközben az egészből a rendezőerő hiányzik. Ma már különösen igaz, hogy nem az információmennyiség, hanem az információ felhasználása a fontos. Azaz nem az adatok, hanem a tudás. A tudás azt jelenti, hogy fel tudjuk-e használni az információt, tudunk-e gondolkodni az adott témakörön belül.

Én magam bármilyen anyagot el tudok mondani úgy, hogy egy név, egy évszám, egy adat nem szerepel benne, mert nem az a lényeg. Azokat bármikor megnézhetem a neten.

Tehát volt kétszer öt tétel, amiből nem igazán voltam felkészülve tényanyag szinten, és volt kétszer öt, amiből szintén nem, de abban nem volt eleve sem olyan fontos a tényanyag. Viszont aki rizsázni tud, az nem ijed meg egy teljesen tényanyagokra épülő tételtől sem, a kivonatolás nálam automatikusan működik: a memóriám a pozitív, a tényanyagok szintén pozitív pólusúak, úgyhogy semmiképp nem tudok megjegyezni semmit, az agyam taszítja az adatokat, csak a lényegre figyel. Tizennyolc év tanulás után pedig pláne hagyjanak engem ezzel békén, már elsőben is azt mondtam minden tényanyagos tárgy zéhája előtt, hogy "nem azért jöttem ide, hogy tényanyagot tanuljak".

Kihúztam egy olyan tételt a vizsgán, amiről először azt gondoltam, hogy maximum pár mondatot tudok úgy mondani, ahogy az szerepelt is a tételben, a többire ki kell majd találni valami rizsát. Aztán mikor elkezdtem a felkészülést, beugrott a tétel szövege szinte szó szerint (persze szigorúan adatok nélkül, csak a lényeg), és egyre inkább felderültem, és megszállt a basszus, hát én ezt tudom, kiscsákók!-érzés. És a végeredmény egy oldalnyi vázlatosan összeírt emlékeztető lett, amiből minden mondatot ki tudtam volna fejteni, hogy mit is kell alatta érteni. Merthát a lényeget ki tudtam volna bontani, csak az adatokat nem tudtam volna hozzájuk.

Amikor kimentem felelni, a szakdogavédésem felénél leállított az elnök, hogy "Akkor jöhet a tétel". Jöjjön hát. Leülök, és... az első sorig jutottam a leírt egy oldalamból, amikor az elnök már belekötött. Az elnökről annyit kell tudni, hogy 60 körül jár, és nem biztos, hogy észrevett bizonyos változásokat, amelyek az elmúlt évtizedekben zajlottak. Ennél finomabban nem tudok fogalmazni :-)

Szóval elmondtam az első mondatot, ami úgy hangzott: "A művelődésszociológia vizsgálja többek között azt, hogy mit tekint a társadalom műveltségnek", és mivel éreztem, hogy nem elég, gyorsan hozzátettem, hogy a műveltség fogalma manapság már átalakult, hiszen most már beletartozik az is, hogy az ember képes legyen kezelni a digitális technika vívmányait és képes legyen az információkat megszerezni például internetről. És esküszöm, tényleg folytatni akartam a tételt, amikor az elnök rögtön lecsapott, hogy hát én ezt hogy értem. Elkezdtem magyarázni az információs társadalomról, meg arról, hogy ma már nem az a műveltség, hogy ki mennyi adatot tud, hanem inkább az, hogy az adatokat hol és hogyan kell keresni. Aztán szó szót követett, és az elnök ilyeneket kérdezett, hogy szerintem akkor egyenértékű-e egy regény kivonatának illetve magának a regénynek az elolvasása, illetve hogy ugyanaz-e a Mona Lisa Louvre beli megtekintése illetve egy digitális képen történő szemügyrevétele? Én csak pislogtam, persze tárgyilagosan válaszoltam, hogy nyilvánvalóan nem, de a mai társadalomban a szakadék már nem ilyen széles, az új generáció ezt már nem így fogta fel.

Tisztában vagyok vele, hogy így válaszoltam a lehető legrosszabbul, hiszen az elnök nyilvánvalóan pont ezért ütötte tovább a vasat, de tényleg olyan drukk-állapotban voltam, hogy nem fogtam fel, hogy hagyni kéne inkább, és válaszoltam folyamatosan. Pánikban nem voltam, mégcsak nem is éreztem, hogy izgulnék. Én még érdekesnek is találtam a vitát, bár azért mivel tudtam a tételt, szerettem volna továbbmondani... Ezek után az elnök párhuzamba állította a Körhinta című filmet a Star Wars-szal, és én meg azt mertem mondani, hogy a Körhintát a mai generáció már sokkal nehezebben nézi meg, mint a Star Wars-filmeket. Erre ő: "Miért, hát a mai fiatalok már nem szerelmesek?" Erre én mosolyogva(!): "Természetesen ez az alkotás tartalmaz egyetemes értékeket, de a stílus, a megvalósítás és a téma feldolgozási módja nem találkozik a fiatal generáció szükségleteivel, kultúrafogyasztási szokásaival." De tényleg így. Nem húztam fel magam, fel se fogtam, hogy mennyire szűklátókürő volt maga a kérdés, és hogy mennyire nem értette meg még most sem az érvelésem lényegét... Én akkor és ott, tényleg azt hittem, hogy hogyha tárgyilagosan válaszolok, akkor majd engedi, hogy továbbmondjam a tételt...

Az előbb említett feleletem után témát váltott: "Elég tudni bekapcsolni a számítógépet ahhoz, hogy digitálisan műveltek legyünk"? Erre én, kicsit meglepődtem, de hamar magamhoz tértem, bár akkor még nem esett le, hogy milyen ügyesen kerülte el, hogy beismerje a vereséget: "Nyilvánvalóan nem elég, alapismeretek is szükségesek". Elnök: "Nade mégis, hogyan tudná megkülönböztetni a csoportokat?" Erre én real-time gyorsan kitaláltam valamit: "Én úgy különböztetném meg mondjuk, hogy... az a generáció, amelyik még nem tanult számítástechnikát az iskolában, illetve az, amelyik már igen." Aztán sok-sok kör után (azokat már nem tudom felidézni) eljutottunk odáig, hogy konkrétan az elitkultúra és a tömegkultúra különbségéről kellett volna ám beszélnem. Amiről egyébként a tételben egyáltalán nem esik szó, a tétel az volt, hogy mi a művelődésszociológia fogalma és mit vizsgál...

Én azt mondtam, hogy az elitkultúrából a társadalom egy része ki van zárva, és erről megint elvitatkoztunk öt percet, majd egy nagyon-nagyon kegyes rávezető kérdést kaptam: "Mi kell ahhoz, hogy valaki be tudja fogadni az elitkultúrát?"Én zavartan kiböktem, hogy "Hát, alapismeretek, alapműveltség, kulturális alap..." - erre az elnök arca kicsit felderült, és láttam, hogy azt gondolja, hogy lám, még a legreménytelenebb esetekből is ki lehet ám hozni jó választ - én meg masszívan nem értettem semmit, mert pár perccel ezelőtt én ugyanebben az összefüggésben már mondtam az "alap" szót, bár szó szerint már nem emlékszem, hogy hogyan fejeztem ki magam. Valami olyasmit mondtam, hogy nyilvánvalóan szükség van alapokra ahhoz, hogy valaki felfogja egy-egy kulturális alkotás értelmét illetve tartalmát, de ezeket az alapokat már könnyebben össze lehet szedni a technika segítségével, mint pár évtizeddel ezelőtt. Ekkor elkezdtünk azon vitatkozni, hogy egy 50 éves illetve egy 15 éves ember számára hogyan alakul a kultúra befogadása, és én hiába magyaráztam, hogy teljesen más, valahogy nem sikerült ebben konszenzusra jutni...

Szóval a vége az volt, hogy én mondtam, hogy alapismeretek szükségesek, erre az elnök boldogan azt mondta, hogy "Na, hát erről van szó", majd utána rögtön: "Akkor végeztünk." - én meg egy tizedmásodpercig úgy értettem, hogy akkor mondhatom tovább a tételt, de aztán gyanús lett valami, és inkább felálltam a székből. Nem marasztaltak...

A végső érdemjegyem végülis négyes lett, az összes többi tanár ötöst meg négyötödöt adott, csak az elnök adott hármast, így jött ki a négyes.

Normál esetben, ha nem tudom a tételt, akkor tökéletesen elégedett lettem volna az eredménnyel, sőt, még én tettem volna meg mindent, hogy ne szakadjon meg a beszélgetés, nehogy tovább kelljen mondanom a tételt, inkább vitatkozzunk tovább, hát persze. Nade így, hogy tudtam a tételt és nem mondhattam el... Ó, az irónia! Ezt most jól megkaptam a sorstól. Egyébként a beszélgetés kritikus pontjai csak később estek le nekem, meg az, hogy pontosan mit is kellett volna válaszolnom ahhoz, hogy továbbmehessek... Na mindegy.

Hétfőn kommunikációs államvizsga, ott remélem, hogy a beszédtechnika tételek helyett inkább beszélgethetek a kérdezővel. Merthogy ott három tételt kell húzni, tantárgyanként egyet. Most készülök upgrade-elni a rizsaskillemet, hogy mindegyik tételben legyen olyan, amit ki tudok fejteni és tudok róla beszélni. Ez a beszédtechnikánál a legnehezebb, de valahogy meg kell oldani. Drukkolásaitokat szeretettel várom!

Ja, tegnap történt egy újabb csoda: Aurorával éppen beugrottunk az előző postban említett számtechboltba egy DVD+RW-ért, és az a srác adta ki a lemezt, aki javította a gépemet, és... felismert, és megkérdezte, hogy van-e azóta valami gond a géppel! Hát ez kész! Ilyen létezik? Csoda, ha mondom...

cb.gif Hozzászólok! (7)   › Ferry Corsten - L.E.F.

2009. január 27 kedd

"Kétszer nem lépsz ugyanabba a folyóba", mondotta Krisztus előtt a hatodik század környékén Hérakleitosz. De ő nem államvizsgázott egy hét különbséggel művelődésszervezésből és kommunikációból is. Úgyhogy nézzük csak el neki, itt pedig álljon az én krónikám arról, hogy már megint sikerült ugyanabba a folyóba lépnem (i. e. sikerült a vizsgaelnök érzékeny lelkébe találni megint és - Hérakleitosz pwned - megint nem szándékosan...)

Izgatottan gyülekeztünk az államvizsga helyszínén, én már reggel hét harminckor megpróbáltam gyülekezni a fél kilences vizsgára, csak egyedül az nem ment. Az első évfolyamtársam 7:50 körül jelent meg, s pár perccel később már arról szóltak a hírek, hogy a vizsgaelnök hamarabb el akarja kezdeni a vizsgát. Ez 10 perc múlva realizálódott is, de addigra már lettünk ott kb 10-en a 20 vizsgázó közül, így az első ötösbe nem kerültem be névsor szerint. Így menetrendszerűen végighallgattam a 8:10 és 8:30 között befutó többi évfolyamtársam által előadott "Nem mondod, hogy már megy és benn is van már az első öt ember...!" című számot többször is, és ment a para, a para, a para. Ahogy azt már ki is fejtettem, a vizsganap előtt és az elején a legjobban a beszédtechnikától féltem, de aztán kiderült, hogy bár nem a mi tanárnőnk van benn, ez a másik tanárnő rendes, és nagyon laza. Úgyhogy hamarosan átváltozott a félelmem tárgya az elnökre, ugyanis róla szinte kivétel nélkül minden kijövő azt mondta, hogy belekötött a védésébe, és teljes mértékben szivatós, cincálós kérdéseket tett fel nekik, amire vagy csak pislogtak maguk elé vagy csak valami olyasmit tudtak válaszolni, hogy ez igazából a dolgozat témája szempontjából nem releváns.

Én csak reménykedni tudtam benne, hogy az információ szabadságáról írt dolgozatom fő témájában, a kalózkodásban nem talál majd kivetnivalót - tévedtem. Amikor odaálltam védeni, már-már azt hittem, hogy mindenféle komplikáció nélkül megúszom a dolgot, mivelhogy az utolsó előtti diáig végig tudtam mondani a prezentációt, és már épp kattintottam volna a bírálat kötözködéseire adott válaszaimból álló diára (ami után már csak a "Köszönöm a figyelmet!" dia volt hátra), amikor kirobbant az elnökből a mindeddig (ahogy láttam) emberfeletti erőfeszítéssel elfojtott meggyőződése: "Maga nekem jöhet itt mindenféle szabadságelvvel, meg akármilyen szövegekkel, de olyan isten nincs, hogy amit én alkottam, azt én ingyen feltegyem a netre! Ilyen nincs!"

Jól jegyezzük meg az "olyan nincs" kijelentést, mert még sokszor fog szerepelni. Szóval ahogy ti is, én is csak bután pislogtam erre a kijelentésre, annyira a kékből jött: én nem beszéltem semmiféle ingyen feltételről sehova. Amiről beszéltem, az a Nine Inch Nails illetve a Radiohead példája volt, amikor ők feltették legújabb albumukat a netre letölthető formában becsületkassza alapon (lehetett nulláért is vinni, de ez azért nem ingyen feltét mégse...), és sokkal többet kaszáltak rajta, mintha lemezt adtak volna ki a hagyományos módon. Én a dolgozatban felvázoltam a két üzleti modell közötti különbséget, és adtam egy ötletet arra vonatkozólag, hogy hogyan lehetne ezt a magyar viszonyokra adaptálni: lehetne egy központosított zenei hub, ami egybegyűjtené azokat a helyeket, ahová az egyes együttesek feltöltötték a saját albumaikat és a hubon keresztül az embereknek nem kéne külön-külön keresni az egyes együttesek anyagait, hanem ezek ott egybegyűjtve jelennének meg, majd becsületkassza alapon lehetne töltögetni közülük. Persze azt is hozzátettem, hogy a mai magyar társadalom lehet, hogy nincs még azon a szinten, hogy ez az ötlet nyereséget hajtson, de pár éven belül úgyis eldől, hogy az új modell életképes lehet-e, és akkor szóba kerülhet ennek a megoldásnak a kivitelezése is.

Az elnök a prezentációmnak erre a részére reagálva azt mondta (így, utólag), hogy: "Hát ebbe nem lehetne ám a magyar zenészeket belekényszeríteni! Hogy képzeli ezt maga!" - én persze már nyitottam a számat, mondtam volna, hogy itt semmiféle kényszerítésről nincs szó, sőt, értelmetlen is lenne ezzel foglalkozni, nem nekem kell itt kényszerítenem erre senkit, hanem majd valószínűleg a piac törvényei fogják a kényszerítést végrehajtani, illetve az sem, hanem egyszerűen csak az fog történni, hogy aki a régi modellt használja, az nem fog tudni érvényesülni, stb. Nade nem mondhattam, mert annyira belelendült a monológjába az elnök, hogy énnekem itt hallgatnom kellett. Így hát hallgattam. Ilyeneket, hogy: "Hát a szerzői jog az kimondja, hogy én azt csinálok a művemmel amit akarok, és joggal dühít, ha valaki felteszi azt ingyen a netre. Hát persze, hogy a felhasználó az azt mondja, hogy legyen minden ingyen, de a szerzői jog az igenis szabályozza azt, hogy én adhatom akármennyiért is a művemet, azt nem lehet csak úgy letölteni, semmilyen elvre hivatkozva, és mondhat innentől kezdve akármit Lawrence Lessig is!"...

Na, azért ennél a pontnál álljunk meg egy picit, mielőtt tovább folytatnám az idézetet. Az egy dolog, hogy neki magánemberként az a véleménye, hogy Lessignek nincs igaza. Ez egy szabad ország, lehet. De mint államvizsga-bizottsági elnök csak így lesöpörni az asztalról a Stanford Egyetem jogászprofesszorát, aki a témában a legjelentősebb publikációkat írta... hát azt azért ne. De menjünk tovább.

"... és azt ne mondja már nekem, hogy egy 200 millió dollárba kerülő filmnél én csak úgy megengedjem bárkinek azt, hogy feltöltsék és ingyen lehessen megnézni! Hát ha nem jön vissza az ára, akkor legközelebb, amikor én megyek a filmgyárba a következő filmem támogatására gyűjteni, akkor elhajtanak engem még a 20 kilométeres környezetükből is! Ha ez így megy, akkor nemsokára nem lesz ám filmgyártás, hanem mindenki majd a mobiltelefonjával baromkodik valamit, és felteszi a blogjára! Olyan nincs, hogy szabadság, a szerzői jog kimondja, hogy a film azé, aki megfinanszírozza!" - ezt csak azért idéztem így ide, hogy ha egyszer majd összeomlik az egész filmipar úgy, ahogy van, akkor tudjátok, hogy miattam volt ám. Én is csak akkor tudtam meg, mikor e bölcs szavakat meghallottam. Hajjaj...

"Hát ki lehet itt találni olyat, hogy az első fejezetet egy könyvből felteszem és ha tovább akarja valaki olvasni, akkor fizessen öt dollárt, ha meg tovább, akkor még ötöt, de én nem akarom, hogy egy diák beszkennelje a könyvemet és csak úgy feldobja az internetre!" - na, itt kezdtem el úgy érezni magam, mint Alföldi Róbert ebben a videóban 0:41-nél. Tényleg nem én voltam...

Ezen a ponton vált világossá számomra, hogy ez valószínűleg előfordult a bácsival, és ezért vette ennyire perszonálisan az összes pontot a dolgozatban, amit sikerült érintenem a prezentációban. A végén azért egy percre szóhoz jutva gyorsan elmondtam, hogy én sehová nem írtam semmi olyat, hogy mindenképpen az új modelleket kéne követni (csak zárójelben jegyzem meg, hogy azért, mert aki lesz olyan hülye, hogy nem teszi, az hulljon is porba, mert megérdemli...), csupán felvázoltam a két modell között a különbséget, és pont azért tettem a dolgozat végére egy olyan részt, amiben felvázolom a lehetséges jövőképet, hogy látszódjon, hogy mi történik akkor, ha nem lesz jelentős változás ezen modellek hatására, és mi lesz akkor, ha lesz. Mindenki válogathat. Erre az elnök még gyorsan odaszúrta, hogy "Hátde olyan akkor sincs, hogy ingyen, hát hogy képzeli!", de ez már fel se tűnt addigra. Én mindenesetre mindent elmondtam, amit én akartam, úgyhogy mentem a tételekből felelni. Ami persze itt szóra sem érdemes, hiszen az már nagyon laza volt.

Ismétcsak akkor tudatosult bennem, hogy mi történt, amikor kijöttem a vizsga helyszínéről. Kérdezték többen is, hogy mi volt, én elmondtam, és mikor a zenei példáról beszéltem, akkor hárman is egymástól függetlenül mondták, hogy most megjelent Bruce Springsteen új albuma, és mit csinált? Feltette a netre. Én ezt tényleg nem tudtam. Azt nem értem még, hogyha az elnök írt médiagazdaságtannal foglalkozó művet, akkor nem tudja, hogy a piac törvényei kíméletlenül el fogják söpörni a működésképtelen médiaértékesítési modelleket? Hát nem egyértelmű, hogy a hagyományos lemezipar az teljesen ki fog halni pár éven belül?

És gyorsan tisztázzuk: ezt se én mondom, hanem a helyzet alakul így. Úgyhogy az elnök végülis nem engem, hanem a helyzetet osztotta ki az államvizsgán. Pontosabban: engem osztott ki, mert a helyzet fel se vette. Az alakul úgy, ahogy alakul - nem fogja magát attól zavartatni, hogyha még páran elkezdik skandálni, hogy "Olyan nincs, az nem lehet..."

Ja, csak egy plusz adalék: amikor az egyik korábban vizsgázott évfolyamtársam kijött, azt mondta, hogy az ő dolgozatában érintőlegesen meg van említve a digitális televízió, és erre azt mondta neki az elnök, hogy az hülyeség, erről nem érdemes beszélni, ezt hagyjuk. Hátőőő... 2009-ben nem érdemes beszélni a digitális televíziózásról, amikor 2012-ben meg már csak az lesz? Hmmm... itt már rosszat sejtettem, de így utólag hálát adok az égnek, hogy nem vagyok médiatudós.

Akkor ugyanis tuti, hogy én naphosszat kutatnék meg gondolkodnék meg írnék újabb és újabb publikációkat új technikai vívmányokról és arról, hogy ezeknek mi a társadalmi hatása; amikor pedig sokkal energiatakarékosabban is meg lehetne oldani ennek a munkakörnek a feladatait úgy, hogy hátradőlök és mindenre azt mondom, hogy hülyeség. Dehát a két modell között itt is eldőlne, hogy melyik a működőképes...

cb.gif Hozzászólok! (11)   › MGMT - Time to Pretend

2009. január 30 péntek

A cím Enid agyszüleménye a Dragon Ball Z kapcsán, és írtam is egy hosszú postot, de félrekattintottam és elszállt! Persze azért, mert a rendszer kiléptetett, és mielőtt visszát nyomtam volna, nem léptem be újra... ÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!

Mindegy, lehet, hogy nektek jobb így, mert ez egy tökéletes közösségi élmény volt, hogy Aurorával és Eniddel végignéztünk majdnem másfél Dragon Ball Z-t és emiatt meglódult az agyam és elkezdtem írni ezekről az RTL Klubon futott rajzfilmekről (na jó, a DBZ-n kívül csak a Pálya ördögeit említettem a postban, de akkoris). Szóval ezt most buktam. Meg sajnos (?) ti is :-(

A címhez még hozzátartozik Enid megjegyzése, amivel illusztrálni akarta, hogy milyen irgalmatlanul lassan történik minden ebben a rajzfilmsorozatban: "Én azért hagytam abba, mert egyszer egy héten keresztül futott a felhőkön!".

Ebből mindnyájan tanulhatunk.

Én legfőképp azt, hogy Gmailben kezdjek el írni minden postot, mert ha itt félrenyomok, akkor itt vissza nem szedem, de ha ott, akkor az automatikus mentés megmenti...

cb.gif Hozzászólok! (9)   › Three Days Grace - Never Too Late

Legutóbb

Nfol

Nfol teszthozzászólást villantott.

Nfol

Dicska, a Wendigót is!

Dicska

Nnnna, most jött el a holnap. Huhh, a láncszívű gép biztosan fülembe fog kerülni, és akkor már az Os [...]

S@ti

Akkor REAGÁLJ RÁ :-) Amúgy nyilatkozz a Láncszívű gépről és az Osztva estével-ről is! Meg persze ar [...]

Dicska

Na most erre én REAGÁLOK, de most már biztos nem, mert nagyon hosszú :D. De folytatom, és akkor majd [...]

Dicska

Jujj, de jó, már nagyon várom! :D Azt hiszem, gyorsabb voltál nálam

S@ti

Nálam műkszik tűzrókáról... Neripo???

Dicska

Höhö, csak nálam nem működik a link? A Chrome legalábbis nincs vele köszönő viszonyban. Amúgy csak ó [...]

Nfol

Erről majd írok én is valamikor...

Nfol

Igen, mert annak kell jönnie, lévén a 318 a 316-nál nagyobbak közül a legkisebb. :)

Navigáció

Archívum

RSS hírforrás

Blogring

S@ti blogja a Bloghajtány motort használja, amelyet Nfol készített.

Érvényes XHTML és CSS. A bejegyzésekhez RSS-feed is tartozik, a blog forgalmát a Google Analytics méri. Köszönöm a figyelmet! ©2005-2018 by S@ti, de egyébként PD!